Egy könyvantropológus feljegyzései

Life in the Books

A. M. Aranth: Oculus ~ Egy ütős SF magyar tollból

2016. augusztus 24. - Fancsali Fanta

Hali minna! Itt a könyvantropológus!

a_m_aranth.jpg

Az Oculus mérföldekkel elhúz a Dobszó a ködben mellett. És bármennyire jó volt az alap kompozíció, és bármennyire jók voltak a karakterek, sajnos nagyon vegyes érzelmeim vannak e regénnyel kapcsolatban. Egyáltalán nem tudom eldönteni, hogy ez most nekem tetszett, vagy sem. Annyi minden van benne, ami kiemelkedően jó, de annyi minden van benne - uraboccsá' a kifejezésért - ami szarra való. Azért esik nehezemre erről a könyvről írni, mert az írója magyar, ezért kissé elfogult vagyok. Szó se róla, A. M. Aranth stílusa üt. Fantasztikus az írásmódja, de vannak olyan hóbortjai, amiktől én fejjel mennék a falnak.
Szóval, én vagyok a könyvantropológus, az boncasztalon pedig az Oculus.

covers_384187.jpg

Fülszöveg:
Mit ​​tennél, ha tudnád, hogy egy napon elveszíted a nevedet, a családodat, a barátaidat, a jogaidat és jó pénzért egy vak Idős tudós mellé adnak oculusnak, hogy helyette láss és a nap harminckét órájából huszonhatban neki bámulj mikroszkópba?
Itt, Avalonon így megy. Akkor is, ha emiatt őrült szektások megpróbálnak felrobbantani, megutál a legjobb barátod, elszaporodnak a vágások a csuklódon… mert itt ez a rend.
A nevem Truth Dunn volt. Most már nem vagyok ember. Nem vagyok személy. Csak oculus.

Mit tennél, ha tudnád, hogy a legjobb barátod, egy lány, akit mindennél jobban szeretsz, rabszolga lesz? Végig tudnád nézni, ahogy tönkremegy? Hogy lassan megfojtja a rendszer? Mit éreznél, látva a híradóban egy robbantás helyszínén, mint szerencsés túlélőt?
Az én válaszom egyszerű. Én megpróbálnám kiszabadítani. Akkor is, ha nem akarja. Akkor is, ha nyakig véres leszek közben. Akármit is kelljen tennem.
A nevem Aoi Kane. És én nem fogadom el, hogy itt ez a rend.

Mit tennél, ha tudnád, hogy az Ellenséged, az, akinek a levadászására mindent feltettél, ott van az orrod előtt? Hogy még csak nem is tudja, hogy a világon vagy? Hogy elképzelni is képtelen, hogy mérgezett nyílvesszőként rohansz felé?
Én nem várok. Lecsapok rá, és eltaposom, ahogy érdemli. Bele sem gondolok, hogy mit ránt magával a semmibe.
A nevem nem számít. De mától én vagyok itt a rend.

Szerző: A. M. Aranth/Holló-Vaskó Péter
Cím: Oculus
Kiadó: Főnix Könyvműhely
Kiadási év: 2016
Oldalszám: 420 oldal

Értékelés: 5/4 - Nálam az utolsó pár fejezet billentette a mérleget pozitív irányba. Ha az nincs ilyen jól megírva, akkor csak egy erős három pontot tudtam volna adni a könyvnek. De így! Csak ámulok és bámulok ezen a befejezésen. Na, de a könyv többi része... a legnagyobb problémát nálam a szerkesztés okozta...ennyi hibát én még életemben nem találtam regényben, és ez engem kilökött a világból, na meg a fejezetek betűtípusa. Ronda és olvashatatlan. Na meg az a fantasztikus titulus... kardúr... ne már kérem... ugye ez csak egy vicc? Nagyin remélem, mert én szakadtam ezen a tituluson...Valamiért erről Jeffrey Stone A hajnal trilógiája című könyve ugrott be, ami nem mellesleg egy ízig-vérig fantasy... szóval ez nem épp egy sci-fibe való.

Szereplők: 5/4 - Ehh... mindenki szuper, és szép és jó, KIVÉVE!!! Truth Dunnt. Miért? Miért van az, hogy mélyen tisztelt Péter úr nem tud számomra szerethető főszereplőt írni?! Miért kell ezzel mindig kiborítania? Pffff... Na, de sebaj, mivel volt nekünk egy Kaled Merritünk, meg egy Szellemünk, meg Fényhozónk, meg Veritynk... Szóval a mellékszereplők jobbnál jobbak, ezért is akasztott ki annyira, hogy mégis, hogy lehet a főhősnőnk ennyire elcseszettül irritáló?!

Borító: 5/5* - Határozottan állíthatom, hogy baromi jó lett ez a borító. Igazi sci-fihez méltó. Abszolúte nemzetközi színvonalu, jó a tipográfia, szépek a színek. És ami nekem külön tetszik benne, hogy a borító elő -és hátlapján magyar lányok vannak, nem pedig az internetről letöltött képek. Egyetlen icikepicike bajom van, - mert nekem ugyebár mindenbe bele kell kötnöm - hogy Luca nem Truth. Én egyáltalán nem így képzeltem el a főszereplő lányt, de ez legyen a legnagyobb gondom az életben.

Hahahahaha... most következik az a rész, amikor Ti sem fogjátok tudni eldönteni, hogy "ennek most tetszett a könyv, vagy nem?"
Tehát, a regény fantasztikus történettel rendelkezik. Gyors sodrású, az ember egy huzamban akarja leolvasni, mert végig pörög, igaz, vannak kisebb-nagyobb hullámvölgyek, de nem sok. Az írói stílus mindent túlszárnyal... DE, - mert mindig van egy de - hogy a fenébe kerül Truth Dunn ebbe a világba? Milyen alapon lett ő beleírva, amikor semmi haszna és semmi értelme nincs a létezésének. Ő csak úgy van. Minden ok nélkül. Mert hát kell lenni egy tini pi*sának, aki elviszi a hátán a világ problémáit, mert csak. -_-
Én őszintén nem értem Truth Dunn gondolkodásmódját. Gyűlöli az oculus rendszert és Veritiy Cadogant, de ennek ellenére nem lázad! Csak ül a valagán, és beletörődik a sorsába... Mé'? Az elején sajnáltam ezt a kis szerencsétlen leányzót, aztán egyre inkább tojtam a fejére, mígnem totál kiborított, és szívem szerint fejszével vágtam volna aprócska kis cafatokra, majd még jól meg is tapostam volna. Egy idő után már csak hápogni tudtam a cselekedetein, nem tudtam ép ésszel felfogni. Az a kis szó mindig ott motoszkált a fejemben, és a végére meg is bizonyosodtam róla, ez a csaj egy hülye. Totál életképtelen és inkompatibilis. És emellett a karakternek nevezett krumplis zsák mellett ott van az a csodás történet, tele drámával, vérrel, árulással és még több vérrel. Tehát, hogy is van ez? Truth Dunn nagyon nem passzol ebbe a világba. Nagyon nem.
Jó, nem is fecsérlek több szót rá, mert értelmetlen, inkább beszéljünk a pozitívumokról.

Szellem. A legnagyobb pozitívum ebben a regényben. Teljesen oda vagyok érte, nagyon jól ellensúlyozta azt, hogy van a regényben egy Turth Dunn. Szellem a földi űrhajó, Cernobog mesterséges intelligenciája. Egyetlen célja, hogy végezzen az Ellenséggel. És ezért bármire képes. Bárkit képes feláldozni és manipulálni. Imádom. Hidegvérű, nem fél bemocskolni a "kezét", egy feltartóztathatatlan, egoista mocsok, és EGY MESTERSÉGES INTELLIGENCIA, ami szinte kötelező egy SF regénybe. Annyira jól el lett találva az az önimádó, beképzeld modora, hogy az valami hihetetlen. Ki gondolta volna, hogy Fancsali az MI-t fogja legjobban kedvelni... egy érzelemmentes, fennhéjázó mocskot... Mint tudjuk, egy MI-nek nincsnek érzelmi, ennek ellenére felismeri az emberi érzelmeket és kiválóan tudja őket manipulálni. Magyarán az MI ebben a regényben egy hatalmas nagy köc*ög, és egyben a legérdekesebb karakter is. Zseniális. Annak ellenére, hogy kevés - és sajna rövid - fejezet volt az ő szemszögéből megírva, én nagyon megszerettem, egyértelmű, hogy azok voltak a legjobb részek, ahol ő állt a középpontban.
Akkor van még egy Kira Rahnunk is, aki könnyen befolyásolható, hirtelen haragú, nem szereti ha elveszik a "játékát", és ami a legjobb benne: meg akarja ölni Truth Dunnt. Már a földiek felbukkanásakor rájöhetünk, hogy Kira szerelmes Kaledbe, és mivel, mondjuk úgy Truth "enyhén" beleszól az ő kapcsolatukba, Kira zabos lesz. Fantasztikus! Nincs is jobb egy bosszúszomjas, szerelmes gyilkológépnél! *őrült kacaj* Egyébként a földi csapat többi tagja tökéletesen semmilyen és jelentéktelen. Semmiben nem befolyásolják a történetet, de még csak érdekesnek sem mondhatóak. Szóval nálam ők is a krumplis zsák kategóriába estek.
És, ha már szerelem, mindenképp meg kell említeni eme furcsa szerelmi háromszög harmadik tagját, Kaled Merritet. Azt a számító kis köc*ögöt, Ugyan kérem, hol van itt a szerelem? Kaled csak véget akart vetni mindennek, nem szerette ő sem Kirát, sem Turth Dunnt. Eleinte tipikus YA faszinak tűnt, de a végén kiderült, hogy ez csak egy álca! Sokkal több ő annál, mint aminek elsőre tűnik.Tökéletes! Kaledet eleinte egy idiótának gondoltam, de aztán... jött a könyv vége. Rég nem olvastam már ekkora csavart könyvben. Hatalmasat ütött, mert bármennyire ki akartam logikázni, hogy vajon ki lehet az Ellenség és mik a szándékai, sehogy nem jöttem rá. Így a vége nekem hatalmas meglepetés volt. Kalad Merritért meg hatalmas pacsi Péter úrnak.

Az eleje kissé döcögősen indult be, olyan, mint amikor beül az ember egy régi ladába. Kicsit zörög, kicsit döcög, de pár kör után úgy megy, mint az álom. Ezzel a könyvel is ez volt a helyzet. Nehezen akart elindulni, de miután végigverekedtem magam az elején beindult a sztori és le sem akartam tenni a könyvet.
Ha nem lenne benne az a sok nyifinyafi, akkor simán megkapná ez a könyv az 5 csillagot, de így... túl sok a tini hiszti-dráma.

És hát, mivel ő egy központi figura, mindenképp ki kell, hogy emeljem a Lila Tornádót, Aoi Kanet. Krumplis zsák. Olyan akár a barátosnéja. Egyszerűen irritál. Persze voltak jó megmozdulásai, de kevés... túl kevés. És olyan jól indult, miért lett belőle ez?
Magáról az Ellenségről nem nagyon tudok mit mondani spoiler nélkül. Legyen annyi elég, hogy megdöbbentő és szuper végkifejletet kapunk a küzdelmünkért.

Pár szót a világ felépítéséről is kell beszélni, mivel ez az egyik legnagyobb erénye a könyvnek. A legapróbb részletekig ki van dolgozva. Már az elején érezni lehet, hogy ezzel a világgal valami nagyon nem okés, és ahogy halad előre a történet fény derül arra a bizonyos dologra.
Nekem még ezek a kis hangulatfestő elemek is belopták magukat a szívembe, főképp a tetoválószalon :D Tehát a világra mindenképp adnék egy hihetetlen erős ötöst, mert az tényleg ott van.

Ez egy határozottan elgondolkodtató regény. Még a befejezés után is azon pörgött az agyam, hogy én mit tettem volna abban a helyzetben? A szülők, hogy adhatják el a gyerekeiket oculusnak? Ez a valóságban is így lenne? Ha ez a helyzet állna fenn, az emberek ilyen könnyen eldobnák a gyerekeiket, csakhogy lássanak? Egyszerűen nem akartam belegondolni, hogy lehetséges volna az, hogy a szülők pénzt csináljanak a gyerekeikből. De belegondoltam. A középkorban is adtak el gyerekeket rabszolgának, vagy épp odaadtak az egyháznak. Lehetséges volna, hogy akkor ez a jelenben is megtörténhet? Azt hiszem ezt nem akarom elhinni.

Így utólag átgondolva nagyon is szerettem ezt a regényt. Mert elgondolkodtatott, de volt benne bőven akció és kiváló karakterekben is gazdag volt. Örülök, hogy elolvastam, mert mégis csak egy magyar íróról van szó, méghozzá egy nagyon jó magyar íróról, aki valami újat alkotott. Újat és egyedit. Olyat, amit tényleg érdemes elolvasni - még a borzalmas főhős ellenére is - mert egy maradandó élményt nyújt.

Való igaz, nem egy tökéletes regény, de rengeteg pozitívummal rendelkezik, ezért, ha olvasni akarsz valamit, ami magyar, és egyedi, akkor olvasd ezt. Ha kezdő sci-fis vagy, akkor olvasd ezt. Ha csupán egy izgalmas, fordulatokban gazdag regényre vágysz, akkor olvasd ezt. És, végül, ha A. M. Aranth rajongó vagy, úgy, mint én, akkor ez tényleg kihagyhatatlan lesz számodra!

Egy pár kedvcsináló idézet (kis kommentárral):

– Akkor is vérzik a szívem azokért a madárkákért – motyogta.
– Biztonságban vannak.
– Rabságban vannak. Van különbség.

Amikor nagyon fáradt voltam, egy olyan regényfolyamot olvastam, ami egy fiú és egy lány ikerpárról szólt, akik zenéltek. A lány dobolt benne. Mindig szerettem volna ikertesót, meg dobolni is, úgyhogy duplán bejött.
(Ez most komoly? Persze, kell a hírverés, na de ez.... jót nevettem)

– Mondd, Kaled – suttogtam –, miért van az, hogy mindig a jó embereknek kell meghalniuk?
– Ó, Truth. Ha neked lenne egy virágoskerted, akkor te melyik virágot szednéd le magadnak?
– Hát, a legszebbeket.
– Pontosan.

És, akkor jöjjön az ok, hogy miért olvastam el most a könyvet:

tbr1fordulo.png

Tehát, mint minden könyvmolynak, nekünk, Prológus bloggereknek is elég sok várólistás könyv felgyülemlett. Ezért hoztuk létre ezt a kihívást, hol mindenki egy minimu 10 könyvből álló listát hoz létre, és egy másik tag választ neki ezek közül egyet, és pluszba egy feladatot. Részletesebben itt: link
Az én könyvemet és feladatomat Luca, az One More Page blog írója választotta. A feladatom pedig nem más, mint *dobpergés* : megformálni Truth Dunn (borítón lévő lány) arcképét sárból. Fantasztikus, igaz? -_-

Na, de lássuk, hogy milyenre sikeredett eme mestermű! (nem nagyon elborzadni)

20160819_091150_1.jpg

Jó, ez nem Truth Dunn. Inkább hasonlít egy 80 éves nagymamára, de nem baj. Jó ez így. xD

A kezem pedig így nézett ki a beavatkozás után:
20160819_091226.jpg

Én Fancsali voltam, és vagyok is, lájkoljatok facebookon, iratkozzatok fel a blogra és a többi közhely. Legyetek rosszak, vagy jók, ahogy akarjátok, de olvasni el ne felejtsetek! 

 

Amit a könyvekből tanultam #1 Hogyan éljünk túl egy zombiapokalipszist?

Hellóóóó! 

Ezzel szeretnék elkezdeni egy új rovatot, melyben azokat a hasznos információkat taglalom, amiket a könyvekből tudtam meg. Íme, itt is van a rovat első része. Kezdjünk is neki!

00.jpg

A zombiapokalipszis túlélésének tíz fontos "lépése" van: 

1. Mindig mozogjunk csapatosan!

Ha csapatba verődünk, és együtt keresünk biztonságos menedéket, akkor nagyobb esélyünk van a túlélésre. Fontos, hogy egyedül soha NE induljunk útnak, mert ha megsérülünk, akkor teljesen magunkra leszünk utalva. No meg egy sereg zombival egyedül semmiképp nem tudsz, majd elbánni. 

2. Mindig legyen nálad fegyver!

Semmiesetre se indulj el a vakvilágba használható fegyver és túlélési csomag nélkül, ha mégis megtennéd, akkor te lehetsz a díszvendég a zombik vacsoráján. Ha véletlenül nem tartanál otthon puskát, pisztolyt, esetleg gránátvetőt, vagy atomrakétát, akkor házilag is készíthetsz fegyver. Pl: egy kést erősíts egy bot végére, és kész is a zombiölő lándzsa. 

3. Légy könyörtelen!

Ha bármelyik társadat megfertőzi egy zombi, NE habozz végezni vele, hidd el, neki is jobb lesz így. Ne érdekeljen, hogy a fertőzött az a gyereked, a dédnagyanyád, a halad, vagy akárkid. Öld meg és kész. A legfontosabb a túlélés.
Ha már az élelmetek is fogytán van, akkor ne félj kannibalizmushoz folyamodni, inkább a másik, mint te! 
A zombikkal se félj végezni, egykoron talán emberek voltak, de most már nem azok. Lelketlen szörnyek, akiket a Te húsod táplál, NE menj a közelükbe, ne keresd az értelmet a szemükben, mert már minden intelligencia kiveszett belőlük!

4. Ne menj a sikolyok felé!

Sokan elkövetik azt a hibát, hogy hősök akarnak lenni, így egyből ismeretlenek segítségére futnak, te legyél okosabb, ne tegyél ilyet. Ha az életed múlik rajta, akkor inkább gáncsold el a másikat, ezzel is időt nyerve magadnak. Ha sikolyokat hallasz, akkor amilyen gyorsan csak tudsz, kezdj el az ellenkező irányba rohanni. Ne keresd a veszélyt, rejtőzködj! 

5. Maradj mozgásban!

Ne állj meg, ne nézz vissza, és ne telepedj le! A zombik előbb-utóbb megtalálják a rejtekedet, ha sokáig egy helyen tartózkodsz, ha ezt el akarod kerülni, akkor egy helyen maximum 3-5 napot tölts. Csak gyalogosan közlekedj, és ezt is a lehető leghalkabban tedd. Ha autót vagy egyéb járművet találsz, azt hagyd a francba, a zombik meghallják, és akkor véged (meg egy idő után kifogyna a benzin) 

6. Ne légy hivalkodó!

Vegyél terepszínű ruhát és kényelmes cipőt. Pink kisestélyiben és 40 cm-es sarkú topánkában még csak meg se próbáld elhagyni a menedéked. A legjobb, ha fekete/barna/zöld pamutnadrágot és fölsőt viselsz futócipővel. 
Parfümre és egyéb tisztálkodási szerre ne is gondolj! Ha kiszagolnak véged! Légy természetesen büdös!
NE énekelj és táncolj, zenét meg pláne ne hallgass! Lehetőleg ne csapj zajt, ne cirkálj az avarban!

7. Soha ne kiabálj el semmit!

Ha kijelented, hogy "de jó, milyen rég nem futottunk bele egy zombicsapatba sem", akkor biztosan meg fog jelenni egy hatalmas horda a láthatáron. Inkább örülj csak magadban, de hangosan semmiképp ne mondj ki semmit, feltéve, ha le nem kopogod. Akkor aztán mondhatsz bármit! :)

8. Keresd a "kolóniát"!

Ugyebár mindig van egy embertömeg, akik falat húzva egy város köré, túlélik az apokalipszist és vígan éldegélnek. Ha ilyesmi a füledbe jut, azonnal indulj, és keresd meg, mert ott csak jó lehet, oda "biztos" nem fognak tudni behatolni az élőhalottak! (ennek a hátulütője, hogy mindig megrohamozzák a várost, de szerencsére sose jön össze nekik)

9. Ess szerelembe!

Mint a legtöbb zombis regény főszereplője, legyél te is szerelmes! Ne érdekeljen, hogy undorítóan néz ki, és annyi esze van, mint egy zsák krumplinak (lehet sokat mondtam), de ha ő az egyetlen férfi/nő a közeledben, akkor azonnal házasodjatok össze! Hogy miért? Csak mert! (egyébként jó, ha te a pár női tagja vagy, a szerelmes férfi valamiért mindig meghal)

10. Tégy úgy, mintha mindent tudnál!

Nem tudsz megölni egy zombit? Sebaj, csinálj úgy, mintha tudnál! Kit érdekel, hogy először van a kezedben gránát, dobd el úgy, mintha már ezerszer csináltad volna! És ami a legfontosabb, Te mindent jobban tudsz mindenkinél, ha tévedsz, akkor is igazad van! Légy a legképmutatóbb ember a csapatban (valamiért ezek sose murdálnak meg)

 

Ha bekövetkezik a zombiapokalipszis, és betartod ezeket a pontokat, akkor garantált a túlélésed! 
Remélem ti is olyan jól szórakoztatok olvasás közben, mint én az írás alatt! :D

Én Fancsali voltam, és vagyok is, lájkoljatok facebookon, iratkozzatok fel a blogra és a többi közhely. Legyetek rosszak, vagy jók, ahogy akarjátok, de olvasni el ne felejtsetek! 

 

 

 

Agatha Christie: Tíz kicsi néger ~ ez oda@#sz

Életem első Agatha Christie regénye, és olvasás alatt egyetlen kérdés merült fel bennem újra és újra: Miért is nem olvastam én ezt hamarabb? Ez a regény számomra világmegváltó volt, főleg a Helyőrség olvasása után. Már elég rég megvettem e könyvet, de hiába kecsegtetett, sokáig csak csücsült a polcomon, mígnem egy barátnőm keze ügyébe nem került. Kiolvasta és ajnározta a regényt, és azt mondotta feltétlenül el kell olvasnom. Így hát nekiültem egy péntek délután, és estére már csak azt vettem észre, hogy elfogytak az oldalak. 

covers_103200_1.jpg

Fülszöveg:
Tíz egymásnak ismeretlen ember meghívást kap egy pazar villába. A villa egy sziklás, elhagyatott szigeten áll, amely sziget néger fejhez hasonlít, arról kapta a nevét is. A villa titokzatos tulajdonosáról mindenféle pletykák keringenek. A vendégek, bár valamennyiük múltjában van valami, amit legszívesebben elfelejtenének, reménykedve és örömmel érkeznek meg egy pompás nyári estén a sziklás öbölbe. A tulajdonos azonban nincs sehol… A felhőtlennek ígérkező napokat egyre félelmetesebb események árnyékolják be. A sziget látogatóit a különös fordulatok hatására hatalmába keríti a rettegés. Tízen érkeznek. Hányan távoznak?
A bűnügyi regény koronázatlan királynőjének talán legjobb, leghíresebb művét tartja kezében az olvasó.

Szerző: Agatha Christie
Cím: Tíz kicsi néger
Eredeti cím: Ten Little Niggers
Kiadó: Európa/Alexandra/Népszabadság
Eredeti kiadó(k): HarperCollins
Kiadási év: 2010
Eredeti kiadási év: 1939
Oldalszám: 270

 

 

 Értékelés: 5/5* - Nem jutok szavakhoz. Már értem miért ezt tartják az egyik legjobb Agatha Christie regénynek, és már azt is értem, miért Christie a krimi koronázatlan királynője. Bravúrosan bánik a szavakkal, olyan jól forgatja őket, hogy a szemem előtt tökéletes pontossággal rajzolódnak ki a szereplők és a helyszín. Ezt a regényt egyszerűen csak szeretni lehet. Én teljesen elaléltam Christie stílusától. 

Szereplők: 5/5* - A rozmaringot szedő dédnagymama kezét csípné meg a dér! Imádtam a szereplőket! Legnagyobb kedvencem talán Lombard volt, nem tudnám megmagyarázni miért, de számomra ő vitte a prímet. Az írónő nagyon jól adagolja magát a cselekményt, és a karakterek háttértörténetét. Kicsit sem unalmas, amikor a múltukat boncolgatja. 

Borító: 5/5* - Csak annyit, hogy nagyon hangulatos. Imádom, hogy az egészen a fekete, a fehér és a piros szín dominál. Nem hivalkodó, de csodaszép, pont egy krimihez való borító. 

Szerintem már a címből leszűrhettétek, hogy számomra ez a könyv felkerült a kedvencek polcára. Egyetlen egy aprócska problémám volt a regénnyel: már az első 90 oldal után rájöttem ki a gyilkos és miért. Nagyon szépen levezettem az okokat, mindent, amit annak a 270 oldalnak kellett volna. Egyébként volt egy pillanat, amikor kicsit meginogtam a tettes kilétével kapcsolatban, de hamar visszanyertem magabiztosságomat. 

A könyv első oldalain megismerkedünk a szereplőkkel. Mindenki a rejtélyes Néger szigetre tart, és szinte mindenkit egy bizonyos V. A. Lucky hívott meg, kivéve két személyt, Lombardot és a bírót. A sziget tartózkodik még egy házaspár, akik a szigeti villa házvezetését intézik. Így összesen tízen vannak. 
Miután felmennek a vendégek a szobáikba mindegyikőjük felfedez egy kis versikét, ami a falon lóg. Mindenkinél egy régi gyerekvers, a tíz kicsi néger található. Nem nehéz kitalálni, hogy a gyilkos eme versikének a sémája alapján gyilkol. Emellett az ebédlőasztalon még tíz kicsi négerbaba is helyet kap, amik minden egyes halál után egyel kevesebben vannak. 

Ötletes. Ennyit tudok mondani a gyilkos sémájára. Nem mindennapi, elég szokatlan és brutális. Senki nem hal kíméletes halált.
Christie jellemábrázolásai mesések. Örülök, hogy nem volt kiválasztva egy ember főszereplőnek, hanem mind a tíz "néger" szemével láthattunk. A karaktereknek vannak jellemhibáik, nem festi le őket tökéletesnek, de még a külsejüket sem. A sok bugyuta ifjúsági regény után ez kész felüdülés volt. 

A stílus utánozhatatlan. Még csak nem is olvastam hasonló regényt. Maga a cselekmény is érdekes, de ahogy azt Christie közli, na az már művészet. 

Ha nagyon röviden és tömören akarnék fogalmazni, akkor csak ennyit mondanék: Aki csak teheti olvassa el, mert ez kihagyhatatlan. Majd megtudod miért! 

Pár kedvcsináló idézet:

És az őrült mindig előnyben van. Kétszer olyan agyafúrt, mint egy normális ember.

De most eszmélek rá, hogy a művész nem elégedhet meg pusztán a művészettel. Hiába is tagadja, természetes vágy él benne az elismerés után.

Egy sziget körül mindig van valami varázslatos: már maga a „sziget” szó is fölkelti az ember fantáziáját. Elvesztjük a kapcsolatot a külvilággal: egy sziget külön világ. S lehet, hogy ebből a világból nincs is visszatérés.
„Magam mögött hagyom a szürke hétköznapokat” – gondolta.

Egy örökkévalóság telt el… világok forogtak és pörögtek… Az idő megállt… Megállt – és mégis korszakok ezrei múltak el… Pedig csak néhány perc volt… Két ember állt, és nézett le egy halottra…

Nem, az én halálomnak a feszültség tetőfokán kell bekövetkeznie. A halálom előtt még élni akarok.

 

---Itt tudod megvenni, ha érdekel---

 

Én Fancsali voltam, és vagyok is, lájkoljatok facebookon, iratkozzatok fel a blogra és a többi közhely. Legyetek rosszak, vagy jók, ahogy akarjátok, de olvasni el ne felejtsetek! 

Köszönöm, magyar válogatott!

Az elmúlt két hétben bizonyára sokatokat elkapott a fociláz. A csoportunkban elsőként jutottunk tovább, legyőztük az osztrákokat, Izlanddal és Portugáliával pedig döntetlenre hoztuk le a meccset. Bejutottunk a legjobb 16 közé, de tegnap este, a belgáktól kikaptunk, így számunkra véget ért az éjjel. De, mint a meccs után oly sokan, én is elmondom, hogy valami elkezdődött. 

Egy nemzet szurkolta végig ezt a két hetet, és a vesztes mérkőzés után is úgy örültünk, mintha miénk lett volna a győzelem. A szurkolók és a csapat a meccs után egymást tapsolva énekelték a Himnuszt. Fantasztikus volt látni, hogy a magyar foci újjászületett. Küzdöttünk, és megálltuk a helyünket a belgák ellen. Nem hagyott alább a lelkesedés még akkor sem, mikor az ellenfél három nullára vezetett. Nem adtuk fel! Számomra a magyar válogatott nyerte meg az EB-t. 

A mérkőzés végeztével könnyes szemmel mosolyogtam. Álmodni sem mertem róla, hogy tanúja lehetek a magyar foci megújulásának. Köszönöm ezt a hihetetlen időszakot! Szokták mondani, hogy minden csoda három napig tart, de nem a magyar csoda! Az két hétig! 

Ugyan most kiestünk, de várjatok, ősszel jönnek a VB selejtezők! Ott majd visszavágunk! Azt hiszem, még soha nem voltam ennyire büszke arra, hogy magyar vagyok!

13557785_1102315636501712_3697652850768649544_n.jpg

13537662_884981454941428_1573901481811280207_n.jpg

13532777_1102266676506608_8338425399101911455_n.png

13508959_885208734918700_776504009245815867_n.jpg

13501774_885229914916582_1345017786734441512_n.jpg

13497560_1102287766504499_8942001265973839412_o.jpg

13494760_1102505606482715_775162458385440533_n.png

Köszönöm, hogy Én is átélhettem, és részese lehettem ennek a csodának! 
RIA RIA HUNGÁRIA!! 
Az éjjel soha nem érhet véget, varázsolj nekünk valami szépet. Szállj velünk a szerelem szárnyán, indul az utazás csak erre vártál!

 

Ann Aguirre: Helyőrség ~ szódával elment

Tiszteletem minden kedves jelenlévőnek! :D

Csalódás. Ezzel a szóval tudnám legegyszerűbben leírni azt, amit a könyv iránt érzek. Messze alulmúlta az első részt. Az előző kötet telis tele volt akcióval, izgalommal és érdekes karakterekkel, aztán jött a második rész és mindent lerombolt, amit az első felépített. A regény eleje egy nyáltól fröcsögő tinidráma, ahol a mutánsok és az apokaliptikus világ csak dísznek van ott. De aztán jön a megváltó vég és az utálatom imádatba fordul.

covers_263813_1.jpg

Fülszöveg:
Pikk egy új világban találja magát. Míg odalent a társai felnőttként, a közösség teljes jogú tagjaként kezelték, a városkában csak egy gyerek a sok közül, akinek az iskolapadban a helye. Pikk képtelen megtagadni magát, hiába igyekszik beilleszkedni a kisváros életébe, makacssága újabb és újabb konfliktusokba sodorja.
Ráadásul Fakó is hűvösen és távolságtartóan viselkedik vele, míg Kósza többet akar a puszta barátságnál. Az új környezetben a barátok egyre jobban eltávolodnak egymástól. Pikk nem tehet mást: a maga útját kell járnia, bármilyen fájdalmas és magányos legyen is az.
A tanév végén Pikk őrszolgálatra jelentkezik, hogy a kiválasztottakkal együtt megvédhesse a földműveseket a korcsok egyre hevesebb és kegyetlenebb támadásaitól. Az eseménytelenül induló küldetés azonban váratlan fordulatot vesz. A városlakók által alábecsült korcsok figyelik az embereket. Terveket szőnek és várnak. El akarják pusztítani Megváltás városát, és a végső katasztrófát csak Pikk látja előre…

 

Szerző: Ann Aguirre
Cím: Helyőrség
Eredeti cím: Outpost
Kiadó: Fumax
Eredeti kiadó(k): Feiwel & Friends
Kiadási év: 2013
Oldalszám: 334

Értékelés: 5/4 - A könyv első jó negyede fantasztikus. Vázolja Pikk és a többiek helyzetét, felvet pár kérdést a mutánsokkal kapcsolatban. Ez így szuper meg minden, de nem csak ez kell egy jó könyvhöz. A regény közepét nem élveztem, mert hiába vannak nagyon jól megírt mellékszereplőink, ha kevés szerepet kapnak. A helyszín és a történet is annyi lehetőséget rejt magában, de mind kihasználatlan maradt, mert "jó" íróhoz híven nem lehetett elhagyni a szerelmi háromszöget. Hová is gondoltam, mikor azt reméltem, hogy ebben az ifjúsági regényben végre nem a fiatalok drámázásairól fogok olvasni. 
Adott nekünk egy nagyon jó fülszöveg, de csakis annyi tényleges történet van, ami oda le van írva. Igen, ennyire egyszerű. Minden kiszámítható és unalmas, a szereplők meg teljesen értelmetlenül cselekszenek. Talán ez egy kicsit túlzás, mert a végére egyáltalán nem számítottam.
Ez a kötet egyáltalán nem olyan pörgős, mint az elődje, de a végén az arcodba csap és visszatér az első rész komor és sötét hangulata is. 

Szereplők: 5/3,5 - NEEEM! Ez most nagyon rosszul sikerült Aguirre kisasszonynak. Pikk a világ legostobább, legtehetetlenebb, legértetlenebb, legirritálóbb főszereplője. Gyakorlatilag semmi újat nem tudunk meg róla, az egész könyv alatt csupán szerelmesen bámul Fakó után, de néha Kószára is rápaslog, csakhogy legyen valami bonyodalom. Fakóról csak annyit, hogy: esze, mint egy marég rizsnek, ja! meg SABLON!!!! 

Borító: 5/5* - A borítót nagyon szeretem. Tényleg odatették magukat grafikusok. Eredeti, rajta van, aminek rajta kell lennie. Próbálja nagyjából visszatükrözni a könyv "sötét" hangulatát.

Nem szeretek kertelni, szóval kimondom: Pikk egy hülye p*@#a. Mit tesz a könyvben? Nyavalyog. Őtet nem szeretik a falusiak, ő ki akar menni a mezőre és megvédeni a terményt, ő szereti Fakót, ő nem akarja megbántani Kószát, ő vissza akarja kapni Fakót, ő Kószával továbbra is szeretne baráti kapcsolatot ápolni, ő szeretné, ha Fakó nem lenne Kószára féltékeny, ő szeretné, ha felnőtt embernek számítana, ő szeretné, hogy komolyan vegyék... soroljam még? Ez megy az egész cselekmény alatt. Pikk és Fakó nyáladzanak, Kósza belerondít a kapcsolatba, Pikk hisztizik. Na kérem, ez nem történet. Érdekes, mert maga az alapötlet nekem nagyon is tetszett. Felfogni nem bírom, hogy tudta Aguirre ezt így eltolni. 

Annyi kiaknázatlan lehetőség van ebben a kötetben. A legjobban a mutánsok evolúciós változása tetszett, ahogy "egyszerű vadállatokból" "gondolkodni képes lényekké" fejlődtek. Ez tényleg egy egyedi momentum volt, de legnagyobb sajnálatomra az írónő ennek csak a felszínét kapargatta. 
Ami túl sok volt, az Pikk "kiközösítésének" bemutatása. Minden fejezetben minimum egyszer szerepel egy olyan jelenet, ahol Pikket alábecsülik, csúfolják, stb. Ennek ellenére szerintem ez is érdekes. Szemlélteti, hogy egy ember, hogyan reagál a környezetváltozásra, hogyan illeszkedik be egy teljesen más és idegen helyre, emellett a falusiak oldalát nem látjuk annyira. Csupán annyit tudunk róluk, hogy ők a rosszak és "jajj szegény Pikket senki nem szereti". Egyébként semmi problémám nem volt ezekkel a részekkel, csak az zavart, hogy nagyon szájbarágós volt, amikor már huszonötödszörre volt ilyen jelenet. 

A végkifejlett ott van. Ezt nem tagadom, nagyon jó lett. Izgalmas, pörgős, az ember falja az oldalakat, hogy megtudja mi is lesz a vég. Az utolsó fejezetekben már Aguirre jobban beleásta magát a mutánsok evolúciójába, végre felgyorsultak az események. Ekkor kaptam vissza azt a Pikket, akit én olyannyira megszerettem, vagyis inkább egy részét. Visszatért az ádáz harcos, aki bármit megtenne azokért, akik fontosak neki. Ha az eleje nem is annyira jó, már ezért megérte végigszenvedni. Nálam ez az utolsó durván száz oldal mindent vitt. 
Volt sok jó pillanata a könyvnek. Sokszor felnevettem, sokszor aggódtam és sokszor átéreztem az emberek félelmét. Az érzelmek nagyon jól átjöttek. 

Pikk hatalmas változáson megy keresztül, és az én szememben nem a jó irányba. Az erős, vadász énje szinte teljesen eltűnt, és helyébe kaptunk egy logikus gondolkodásra képtelen, hisztis lányt. Az első részben imádtam ezt a lányt, de ez a kötet olyan szinten megutáltatta velem, hogy így visszagondolva nem is értem, hogy tudtam kedvelni. Semmi újat nem tudunk meg főszereplőnkről, mindig csak azt hajtogatja, hogy ő vadász, de ki kell, hogy ábrándítsam, nem az. Azért annyira nem gyűlöltem. Igaz, megváltozott, de a regény végére egyre inkább hozzászoktam és megszerettem ezt az új Pikket. Jó volt újra a világába csöppenni. Hiába lett Pikk kicsit érzelgősebb, még mindig makacs és állhatatos. Próbál beilleszkedni, és megfelelni az elvásársoknak, de a saját elveit sem adja fel. 
Fakó a létező legostobább férfiember szereplő. Talán még imádott Pikkjét is felülmúlja. Őszintén szólva nem igazán értem mit keres a könyvben, mert hogy semmi haszna, az hótziher. Semmi új információt nem közöl róla az író, nem ismerjük meg jobban. A történetben is csak annyira fontos, mint egy kacsa. Egyedül a szerelmi civódást biztosítja, és ebben ki is merült a szerepe. Így belegondolva, ha ő nem lenne, akkor ez egy jó könyv lenne, mert ha nincs Fakó, nincs romantikus szál, és ha nincs romantika folyhat tovább a cselekmény tele akcióval. Félreértés ne essék, én Fakót is nagyon szerettem az első kötetben. Nem tudom mi vágta fejbe, vagy fenyegette meg Aguirrét, hogy egy csodás első rész után egy "kupac fekáliát" írjon. 

A mellékszereplők, ellenben a főbb karakterekkel, F-A-N-T-A-S-Z-T-I-K-U-S-A-K. Természetesen legnagyobb kedvencem Kósza. Ő tényleg ebbe a posztapokaliptikus regénybe való. Rendben, ő a szerelmi háromszög harmadik tagja, de nem érdekel, mert ő nem nyáladzik, nem folyik bele annyira a kapcsolatba. És ez így van rendjén. Kósza is átmegy egy kisebbfajta változáson. Az a kő szíve kicsit meglágyul, már nem csak önön érdekeit tartja szem előtt. De még mindig ott bujkál benne a régi Kósza is. Néha kitör és fellángol, de aztán újra lecsendesedik. Ez a fickó még mindig olyan akaratos, makacs és erős kisugárzású, mint volt. Hálát adok, amiért ez nem változott. 
Az első kötetben megismert Tegan ebben a regényben már jóval kevesebb szerepet kap. Ő sem változott túl sokat, még mindig az a szerethető, élettel teli cserfes lány, akit megismertem. 
Temérdek új karaktert is megismerhetünk, közülük kedvencem Hosszúpuska. Miért? Mert bátor, a tűzbe tenné, sőt teszi is a kezét a Megváltásbeliekért. Támogatja Pikket és barátait, nem előítéleteskedik velük. A legtöbb falusival ellentétben tesz is valamit azért, hogy Megváltás fennmaradjon. 

Ha összesítve nézem, akkor ennyire vegyesen én még nem éreztem könyv iránt, adott egy jó alaptörténet, ami nem igazán lett továbbgondolva, egy érdekesnek ígérkező főszereplő, aki túlzottan megváltozik, és egy szerelmi szál, aminek semmi értelme. Egy kicsit lehúzó volt ez a kritika, de nem gondolom úgy, hogy teljesen időpocsékolás volt az olvasás, mert élveztem. Voltak momentumok, amiket kifejezettem szerettem. Aki elolvasta az első kötetet, az mindenképp vegye a kezébe ezt a regényt is, mert megéri. Remélem, a harmadik, a befejező rész már sokkalta jobb lesz, és ez a második csak egy áthidaló az első és az utolsó rész között. Nagyon vegyes érzések táplálok e regény felé, de talán a pozitívak valamivel erősebbek.
Ha szereted azokat s könyveket, amik egy apokaliptikus világban játszódnak, sötét a hangulatuk és izgalmasak a karakterek, akkor ez a te könyved lesz, feltéve, ha nem zavar, hogy a főszereplő lány egy liba. 

Pár kedvcsináló idézet:

…alapjáraton olyan barátságos szoktam lenni, mint egy meztelen késpenge a sötét sikátorban.

mindenkinek joga van az élethez.

A maga módján mindenki nélkülözhetetlen.

A közhiedelemmel ellentétben a rutin nem szabadít meg a félelemtől; legföljebb jobban tudod titkolni az érzéseidet mások előtt.

Ha engem választanál – kezdte, és kék szeme dühösen villant –, az azért legyen, mert engem akarsz, nem mert ő elment. Én nem leszek senkinek az árnyéka.

– Az emberek szeretik tudni, hogy mi miért történik. Ha nem jönnek rá a válaszra, inkább kitalálnak valamit, mert úgy érzik, hogy a rossz magyarázat is jobb a semminél.

– Nem ölhetsz meg mindenkit, aki csúnyán néz rám – jegyeztem meg.
– Miért nem? – dünnyögte.

Az enklávéban nincs második esély. Szóval nem, Tegan, az enyéim nem vertek volna meg. Mi megöltünk volna.

 

---Első részről szóló kritikám---

 

---Első részt ITT veheted meg---

 

---Második részt ITT veheted meg--

 

Én Fancsali voltam, és vagyok is, lájkoljatok facebookon, iratkozzatok fel a blogra és a többi közhely. Legyetek rosszak, vagy jók, ahogy akarjátok, de olvasni el ne felejtsetek! 

 

Sarah J. Maas: Üvegtrón ~ egy fantasy, ami nem is fantasy

Hejjhó! 

Legfrissebb olvasmányom az Üvegtrón volt, ami számomra egy csalódás. Csupa jót hallottam róla, egy kiváló fantasy regénynek titulálják. Ezzel csak egy gond van, ez nem egy fantasy könyv. Eleve kriminális vagyok a fantasztikus regényekkel kapcsolatban, és amikor ráébredtem (már az elején) hogy ez márpedig nem egy fantasy lesz kissé csalódtam. Elég sok ilyen regényt olvastam ahhoz, hogy meg tudjam állapítani, ebben a világon és a "szörnyön" kívül semmi más fantasyelem nem volt. Ezt leszámítva szerintem ez egy jó könyv, nem azt mondom, hogy az agyam eldobtam tőle, de egy erős négyes (ezt főleg az utolsó fejezeteknek köszönheti). 

covers_267224.jpg

Fülszöveg: 

Az ismert világ leghíresebb orgyilkosa. Celaena Sardothien gyönyörű és halálos. A sors nagy dolgokat tartogat a lenyűgöző, ifjú nő számára.

Távolvég sötét, nyomorúsággal teli sóbányáinak mélyén egy megviselt,tizennyolc éves lány robotol a rabszolgák között. Életfogytiglanig tartó kényszermunkára ítélték. Hiába képezték ki a földrész legjobb orgyilkosai. Hiába lett a halálos mesterség leghíresebb művésze. Elkövetett egy végzetes hibát. Elfogták.

A kegyetlen börtönbe egy napon különös látogató érkezik. Az ifjú és felettébb jóképű Westfall kapitány meglepő ajánlatot tesz a rettegett orgyilkosnak. Szabad lehet, ha előtte végrehajt egy hihetetlenül vakmerő és elképesztően nehéz feladatot. Az ország koronahercege bajnokot akar küldeni az apja halálos versenyére. Csatasorba állnak a birodalom legtehetségesebb tolvajai és legkönyörtelenebb harcosai. A küzdelem tétje az életben maradás. Ha győz, Celaena visszanyeri a szabadságát. Függetlenül attól, hogy képes lesz-e megnyerni a kegyetlen versengést, megrázó felfedezés vár az ifjú hölgyre. Már csupán az a nagy kérdés, hogy meglágyulhat-e egy orgyilkos kőszíve.

Szerző: Sarah J. Maas
Cím: Üvegtrón
Eredeti cím: Throne of Glass
Kiadó: Könyvmolyképző
Eredeti kiadó(k): Turtleback Books(2013) Bloomsbury(2012) 
Kiadási év: 2013
Oldalszám: 544

Értékelés: 5/4 - A legnagyobb gondom talán az volt a regénnyel, hogy olyan jó fantasynak lett beharangozva, DE  EZ AKKOR SEM AZ!!! Nagyon reménykedem benne, hogy a következő kötetekben már jóval több fantáziaelem lesz, mert ez így olyan semmilyen. A másik fő oka annak, hogy csak négy pontot kap a könyv, az bizony Dorien. Gyűlölöm ezt a fickót, minden porcikáját ízig-vérig utálom. Nem is értem, hogy képes bárki érte bolondulni, de ebbe ne is folyjunk bele (már egyszer úgyis leírtam ITT). 
Ha úgy amblokk nézem az egészet, akkor igazán élveztem az olvasást, bár voltak kifogásaim vele szemben. A karakterek kidolgozása fantasztikus, Celena, mint orgyilkos kiváló, azért a bálok és ruhák iránti mániája számomra érthetetlen. Chaol, ó drága Chaol! Igen, ő az én szívszerelmem. Egyszerűen és nagyszerűen imádtam, nincs erre más kifejezés. 
Maga a történet érdekes, de nem túl bonyolult, nagyon jól ki tud kapcsolni. 

Szereplők: 5/4.5 - Természetesen Celena már a kezdetektől fogva belopta magát a szívembe. Egy igazi erős hősnő. Nem az a tipikus "várjuk meg a szőke herceget" fazon, tesz azért, hogy élete úgy alakuljon, ahogyan ő szeretné. A céljától nem lehet eltántorítani, ha valamit a fejébe vesz, akkor az úgy is lesz. Nincs olyan ember, de még isten sem, aki lebeszélhetné a cselekvésről. Azért az nekem egy kicsit furcsa volt, hogy a kényszermunka után ilyen "könnyedén" élt tovább, ez nekem kissé idegen volt, nem túl emberi. 
Chaol! Zárkózott, visszahúzódó, engedelmes. Ezekkel tudnám legjobban jellemezni, de ez csak a legfelső réteg. Chaol egy nagyon jól rétegelt karakter, ahogy egyre jobban elmélyül a Celenával való kapcsolata, úgy ismerjük meg a testőrök kapitányát is. 
Dorient még mindig utálom. Szerintem pipogya és tehetetlen alak. Két kézzel habzsolja az életet, tisztában van apja zsarnoki viselkedésével, de még csak nem is tesz ez ellen. Gyáva, nem mert ellentmondani apja akaratának, inkább meghajol és behódol. Elég felszínes karakter lett, olyan, mint a legtöbb YA regény "rosszfiú" szereplője, semmi különlegesség nincs benne, számomra túl papírmasé lett, főleg a többiekhez viszonyítva. Talán nem is lett volna vele túlzott bajom, ha a többi szereplő nem olyan jól kidolgozott. 
A mellékszereplők is jól el lettek találva, rajtuk speciel nem éreztem a sablonosság maró bűzét. Egyik legnagyobb kedvencem Kaltain, Káin és Nox volt. 

Borító: 5/5* - FANTASZTIKÁLIS!! Sokkalta jobban tetszik, mint az eredeti amerikai borító. Örülök, hogy a KMK ezt a tervezetet vette át. A borítón lévő karakter szerintem hűen ábrázolja Celenát, és a lilás-kékes háttér... ó atyám, az is valami hihetetlen jól néz ki. Egyedül az a fenti kis szöveg nem tetszik, mert CELENA NEM KÖNYÖRTELEN! 

Alapjaiban nem rengetett meg ez a regény, nem váltotta meg a világot és űrt sem hagyott maga után, de tökéletesen kikapcsolt. És ez az, ami számít. Igen, tipikus YA sztorit kaptunk, egyedi és különleges elemekkel kiegészítve. Maas még a jól ismert elemeket is izgalmassá és újjá varázsolta, ez nálam hatalmas előny volt. 
Már az olvasás elején voltak kisebb fenntartásaim a regénnyel kapcsolatban. Sajnos a kételyeim megerősítést nyertek. Szerintem az volt a legnagyobb gond, hogy annyira agyon lett magasztalva a könyv, hogy én tényleg valami megdöbbentő és különleges sztorira vártam. Ha e regény előtt nem olvastam volna annyi jó fantasyt biztos, hogy én is őrülten rajonganék érte, de így azt kell, hogy mondjam, kicsit csalódtam. 

A szerelmi háromszög nálam nagyon nem működött. Már az elején sejtettem, hogy bizony ezt a kötetet sem úszom meg szerelmi háromszög nélkül, és minő borzalom, igazam lett. Dorien a kezdetektől fogva egy unszimpatikus karakter volt számomra. Minden cselekedetével és minden szavával csak egyre kisebb lett a szememben, egyre jobban kezdtem gyűlölni. Nem is értem, hogy kerülhetett ez egy könyvbe egy olyan karakterrel, mint Celena vagy Chaol. Olyan, mintha az írónő csak azért tette bele, mert "kell az a szerelmi háromszög!". Nem is lett volna olyan nagy bajom a koronaherceggel, ha kevesebbet szerepel, és nem része a romantikus résznek. Sokkal jobban élveztem volna, ha ő is egy ármánykodó, hatalomért mindent megtevő nemes, akárcsak a többi. Azért egy vicces kis sztorit meg kell említenem Doriennel kapcsolatban. Amikor Celena "véget vet a kapcsolatuknak" én olyan kárörvendőn felröhögtem, hogy anyukám besétált hozzám, rám nézett, majd megkérdezte, hogy minden okés-e. :D
Ha már a nemeseknél tartunk, akkor mindenképp meg kell említenem Kaltaint. Van egy erős gyanúm, hogy sokan gyűlölitek őt, de én meglepő módon imádtam azokat a jeleneteket, amelyekben szerepelt. Azért szerettem annyira ezt a hataloméhes nőszemélyt, mert valósághű volt. Tényleg úgy éreztem, hogy "igen, ilyen lehetett egy olyan nemesi származású nő, aki fel akar kúszni a ranglétrán". A személyisége nem épp a legmegnyerőbb, de hé! ilyen egy ármánykodó nő! A nemesek közül még Perrington az, akit érdemes kiemelni. Ez a férfi aztán huhh! Tényleg mindenkit kihasznál és bármire képes a győzelem érdekében és mindenkit úgy átba...ver :D A nemes úr szerelmes Kaltain kisasszonyba, de képes félretenni érzelmeit, és még ővele is kiszúrni. Hát az agyam eldobom! 
Természetesen nem állhatom meg, hogy ne beszéljek még egy keveset Chaolról. Számomra ő a favorit, a befutó. Nagyon jól rétegelt karakter, imádtam, ahogy végig követhetjük, ahogy megnyílik Celena előtt. Imádtam azokat a jeleneteket, ahol önmagával vívódik azon, hogy bízzon-e az orgyilkosban vagy sem. Határozottan állíthatom, hogy én szívügyekben neki drukkolok. 

A főszereplőnk, Celana egy igazi "badass" lány. Nem fél kinyitni a száját, kiáll az igazáért és harcol a szabadságáért. Egy dolog zavart vele kapcsolatban. Az a bugyuta ruhamániája. Soha nem fogom megérteni, hogy egy orgyilkos miért rajong ennyire a göncökért, bár ez is mutatja, hogy Celena nem önszántából vált orgyilkossá. Ha ebből a szempontból közelítem meg a dolgot, akkor még érhető is. Celena, Chaolhoz hasonlóan egy szuperül rétegelt szereplő. Van neki jó és rossz oldala is, esendő és hibázik, mégis szeretem. 
A legjobban Celenában a bátorságát és a kitartását tisztelem. Tényleg odateszi magát és nem veszi félvárról a dolgokat. Igazán kedvelhető női főszereplő. 

A világ viszonylag kidolgozott, kicsit egyszerű. Nem tudunk meg a világ történetéről túlzottan sokat, de amit felfed előttünk az írónő, az bőven elég. E kötet szempontjából egyébként sem olyan fontos, hogy minden apró részlettel tisztában legyünk a világgal kapcsolatban. 
Maga az elképzelés, hogy van egy zsarnok királya, aki minden területet elfoglal nagyon bejön. Ha Maas még tovább viszi ezt a vonalat, akkor a folytatás csak jobb lehet. 

Kíváncsian várom a folytatást, amit ugyan már megvettem, de annyira nem csigázott fel az Üvegtrón vége, hogy azonnal folytassam. Azért majd valamikor a közeljövőben biztos nekilátok, ki tudja, lehet az lesz a következő olvasmányom. Addig is: íme pár idézet az Üvegtrónból!

– Sajnálatos módon az olvasás mostanára már kiment a divatból.
    – Semmi baj. Annál több jut nekem.

 – Ébredj! – hallotta Chaol dühös hangját. – Szedd össze magad!
(…)
    – Mennyi ideig aludtam? – suttogta. Nem kapott választ. – Mondjad, már, mennyi ideig aludtam?
    Ekkor viszont észrevette, hogy a kapitány arca is enyhén piros.
    – Te is elaludtál?
    – Csak egy kicsit, de aztán felébredtem. Te viszont összenyálaztad a vállamat.

A könyvtárakban a legkülönfélébb gondolatok rejtőztek. Ezek némelyike veszélyesebb és erősebb volt még a legfélelmetesebb fegyvernél is.

 – Milyen barátom vagy, hogy nem viszel magaddal, vagy nem maradsz velem?
    – Mi az, hogy barátod? – mordult fel a kapitány. A lány elpirult.
    – Hát talán helyesebb volna, ha „duzzogó kísérőnek" neveznélek. Vagy „vonakodó ismerősnek", ha az jobban tetszik – töprengett, ám ekkor a legnagyobb meglepődésére a fiatalember elmosolyodott.

  – Gyere, odaviszlek az ágyadhoz.
    – Nem úgy vagyok rosszul – méltatlankodott az orgyilkos. Chaol leült az ágy szélére, és elkezdte felhajtani a takarókat. A belépő cseléd elkomorodva bámulta a padlót borító mocskot. Hátrakiáltott segítségért.
    – Hát akkor hogy van rosszul?
    – Megjött a… – dadogta nagy nehezen, és olyan forróvá vált az arca, hogy majdnem megolvasztotta vele a padlót. Jaj, te sötét fajankó! – Visszatért a havibajom.
    A következő pillanatban már a kapitány arca is úgy lángolt, mint a lányé. Hátralépett, és beletúrt rövidre nyírt barna hajába.
    – Én… ha tehát… akkor most talán távozom – dadogta, és meghajolt. Celaena minden baja ellenére önkéntelenül is elmosolyodott, mert a vitéz testőr olyan gyorsan eltűnt a szobájából, hogy azt akár menekülésnek is tarthatta volna. Ráadásul Chaol megbotlott a küszöbben, és majdnem kizuhant az előszobába.

!!!Ha érdekel a regény ITT megrendelheted!!!

 

Én Fancsali voltam, és vagyok is, lájkoljatok facebookon, iratkozzatok fel a blogra és a többi közhely. Legyetek rosszak, vagy jók, ahogy akarjátok, kit érdekel, de olvasni el ne felejtsetek! 

 

Tavaszi leltározás

big_5.jpgHali!

A tavaszi hónapok folyamán nem szereztem be túl sok könyvet, de azért volt egy pár, amit vettem. Nézzük is meg ezeket! :D

 

 

 

 

 

 

 1, John Caldwell: A káosz fényei

covers_41205.jpg

Fülszöveg:

Fényhozó
A Káosz Papja szerves folytatása. A Kirovangban disznólkodó Skandar Graunt egy alattomos gilf varázslónő kihozza a sodrából, és beviszi a sodrásba. A szomszédos városokban kő kövön nem marad. Por azonban bőven.

Drén fivérek
Három jobb időket is megélt drén nemes úrfi zsoldosként tengeti az életét Kathírban. Miközben a mishrének Boszorkánykirálynőjének busa fejére kitűzött busás vérdíjra törnek, őket is törik…

A Káosz virágai
A Káosz Szavából megismert Lucinda hazatér szülővárosába, hogy nővérei segítségével megidézzék a pokolból apjuk gonosz lelkét. Igencsak lelkesek…

A regényt honnan máshonnan szereztem volna meg, ha nem apukámtól. A kötetben három kisebb regény kap szerepet, köztük a Káosz fényei, ami a Káosz ciklus hatodik kötete. A könyvben szereplő regényekből már egyből kritika is készült, egy másikról pedig folyamatban van. A kritikát ITT olvashatod el. 

2, M. J. Arlidge: Ecc, pecc

covers_348899.jpg

Fülszöveg:

Ez él, az meghal.
Más választás nincs.

A lány félholtan jött ki az erdőből.
A története hihetetlen volt. Mégis igaz.
Minden egyes iszonyú szava.

Pár nap múlva előkerül egy másik kétségbeesett megmenekült – lassan összeáll a séma. Az áldozatokat kettesével rabolják el, és szörnyű választás elé állítják őket: ölsz vagy megölnek.

Az életedet vagy az eszedet veszítenéd el inkább?

Helen Grace felügyelő a démonait legyűrve kapaszkodik fel a csúcsra.
A láthatatlan szörny utáni nyomozás során felmerül, hogy a megoldás kulcsa a túlélőknél – a gyilkos eleven névjegyeinél – lehet.

És hiába jár sikerrel, újabb ártatlanok halnak meg...

Ezt a regényt május végén szereztem, mikor egy barátommal betekertünk a városban lévő Lírába. Amint megláttam ezt a szépséget a polcon, én már le is kaptam, és szaladtam a pénztárhoz. Már elég régóta kívánságlistás nálam ez a regény, de eddig még egy boltban sem találtam. Képzelhetitek mekkora volt az örömöm. :D

3, Neal Stephenson: Seveneves - A hét Éva


covers_387480.jpg

Fülszöveg:

„A Hold mindenféle előjel és látható ok nélkül robbant fel.”

A Föld napjai meg vannak számlálva. A világ nemzetei az elkerülhetetlennel és a vészesen fogyó idővel versengve összefognak, hogy nagyszabású tervet dolgozzanak ki az emberiség megmentésére – messze a légkör felett, a bolygóközi űrben.

A maroknyi, gondosan kiválasztott túlélőnek előre nem látott technikai veszélyekkel és kihívásokkal, újabb és újabb katasztrófákkal kell szembenéznie. A könyörtelen univerzum a végsőkig próbára teszi találékonyságukat és felkészültségüket az űrben lebegő törékeny komplexumban, amely az emberi faj túlélésének utolsó záloga.

Azonban mégis az emberi természet árnyoldalai és kiszámíthatatlansága válik végső próbatételükké. A Nemzetközi Űrállomás legénységének önmagát kell legyőznie igazán. A kozmikus kataklizma és az eltelt évszázadok alatt a felismerhetetlenségig összeégett anyabolygó pedig türelmesen vár a visszatérésükre…

A Hét Éva pedig válaszol hívására.

Sajnos a könyvfesztiválra nem jutottam ki, de azokat a könyveket, melyeket kinéztem magamnak, sikerült beszereznem. A regényben legjobban talán a fülszövege fogott meg, bár meg kell hagyni, hogy a borító is valami eszméletlenre sikerült. Már jó rég olvastam sci-fi könyvet, megjött hozzá a kedvem, ez pedig egy ígéretes darabnak ígérkezik. 

4, Scott Hawkins: Az Égett-hegyi könyvtár

covers_387482.jpg

 

 

Fülszöveg:

Egy eltűnt Isten.

Egy könyvtár az univerzum titkaival.

Egy nő, aki túl elfoglalt ahhoz, hogy észrevegye megkövült szívét.

Carolyn alig különbözik a körülötte élő emberektől. Szereti a guacamolét, szeret rágyújtani és steaket enni. Tudja, hogyan kell használni a telefont. A ruhák néha ugyan kifognak rajta, de a karácsonyi pulóverből, biciklisnadrágból és lábmelegítőből álló szerelése komoly sikert arat.

Elvégre régen ő maga is átlagos amerikaiként élt.

Ez persze már nagyon régen volt. Még azelőtt, hogy a szülei meghaltak. Azelőtt, hogy más gyerekekkel együtt befogadta őt egy férfi, akit csak Apának hívtak.

Carolyn azóta nem sokat járt odakint. Adoptált testvéreivel együtt Apa ősi szokásainak megfelelően nevelkedtek: Könyvtárának könyveit tanulmányozták, és megtanulták Apa hatalmának néhány titkát. Néha pedig azon tűnődtek, kegyetlen tanáruk titokban nem maga Isten-e.

Ám Apa váratlanul eltűnt, és a titkait tartalmazó Könyvtár a teremtés feletti hatalom erejével együtt őrizet nélkül maradt.

A hatalmat maguknak akaró, kegyetlen ellenségek sorakoznak fel Carolyn ellen, akiknek ereje messze meghaladja az övét.

De ő számolt ezzel.

Az egyetlen gond csak az, hogy miközben egy új Isten megteremtéséért harcol, megfeledkezik azokról a dolgokról, amelyek emberré teszik őt.

Szintén könyvfesztiválon vettem volna meg, de mint már említettem ez nem jött össze. Viszont megkaptam szülinapomra a Sevenevessel együtt. 
Ebbe a regénybe is főleg a fülszövege miatt szerettem bele, nagyon érdekesnek és izgalmasnak állítja be a könyvet, na de majd meglátjuk. Sokan nagyon szapulják a borítót, de nekem nagyon is tetszik. Nem is értem mi baja van az embereknek. 

5, A. M. Aranth: Oculus 

covers_384187.jpg

Fülszöveg:

Mit tennél, ha tudnád, hogy egy napon elveszíted a nevedet, a családodat, a barátaidat, a jogaidat és jó pénzért egy vak Idős tudós mellé adnak oculusnak, hogy helyette láss és a nap harminckét órájából huszonhatban neki bámulj mikroszkópba?

Itt, Avalonon így megy. Akkor is, ha emiatt őrült szektások megpróbálnak felrobbantani, megutál a legjobb barátod, elszaporodnak a vágások a csuklódon… mert itt ez a rend.

A nevem Truth Dunn volt. Most már nem vagyok ember. Nem vagyok személy. Csak oculus.

Mit tennél, ha tudnád, hogy a legjobb barátod, egy lány, akit mindennél jobban szeretsz, rabszolga lesz? Végig tudnád nézni, ahogy tönkremegy? Hogy lassan megfojtja a rendszer? Mit éreznél, látva a híradóban egy robbantás helyszínén, mint szerencsés túlélőt?

Az én válaszom egyszerű. Én megpróbálnám kiszabadítani. Akkor is, ha nem akarja. Akkor is, ha nyakig véres leszek közben. Akármit is kelljen tennem.

A nevem Aoi Kane. És én nem fogadom el, hogy itt ez a rend.

Mit tennél, ha tudnád, hogy az Ellenséged, az, akinek a levadászására mindent feltettél, ott van az orrod előtt? Hogy még csak nem is tudja, hogy a világon vagy? Hogy elképzelni is képtelen, hogy mérgezett nyílvesszőként rohansz felé?

Én nem várok. Lecsapok rá, és eltaposom, ahogy érdemli. Bele sem gondolok, hogy mit ránt magával a semmibe.

A nevem nem számít. De mától én vagyok itt a rend.

Alapjáraton imádom A. M. Aranth minden írását, szóval nem is volt kérdés, hogy ez a regény is a polcomon fog landolni. Nagy mázlimra még pont be tudtam szerezni akciósan. :D
Atya. Ég. Ez a borító valami fantasztikális! Ránéztem és ez volt az első reakcióm: AWWW!!! *-* Tudtam, hogy nekem ez a könyv kell. Nagyon remélem, hogy tetszeni is fog. :D

5, Imre Viktória Anna: A bosszúszomjas doktor

covers_382834.jpg

Fülszöveg:


London, 1867.
Kétszáz éve már, hogy egy boszorkánymester teljesítette a király kívánságát, és sűrű fekete felleggel takarta el a napot London felett. Ami a nép szórakoztatására tett kísérletnek indult, abból káosz és egy okkultisták vezette új birodalom született. A főváros lakói csapdába estek a mesterséges éjszakában: aki menekülni próbál, arra kötél vár.
Ebben a sajátos börtönben, ahol mágusok, boszorkányok és alkimisták mesterkedései fűszerezik az amúgy is puskaporos levegőt, még az sem érezheti magát biztonságban, akinek a bőre alatt is pénz van. Dr. Leonard Spencer a legmélyebb nyomorból küzdötte fel magát az arisztokrácia kebelébe, és bármire hajlandó, hogy még magasabbra íveljen a karrierje. Ha ehhez összeesküvést kell szőjön a munkaadói ellen, ám legyen – annál is inkább, mivel úgy fest, ők a felelősek az apja haláláért.
Amikor egy esküvői fogadáson találkozik kollégájával, a karizmatikus Philip Campbell-lel, még nem sejti, hogy a másik orvos voltaképpen a lelkére pályázik, és a terve, ami által egy új világrendet készül elhozni, egyenesen a kárhozatba taszítja őt. Leo becsvágyát és végtelen hiúságát legyezgeti, hogy egy akkora horderejű konspirációban vehet részt, amelyben nemcsak az alkimisták céhének száműzött nagymestere érintett, de ami véget vethet a két évszázados sötétségnek is.
Amíg Leo a köpönyegforgatással van elfoglalva, szövetségesei pedig rítusokat komponálva, élőholtakat felbérelve igyekeznek a feje tetejére állítani a várost, nem fogják fel, hogy minden eleve el van rendelve, és a sors kerekét semmiféle erő nem fékezheti meg. Az óra ketyeg, a homokszemek fáradhatatlanul peregnek – és hogy a világ végül tűzbe borul, vagy pedig kap egy második esélyt, abba egyiküknek sem lesz beleszólása.

Csak annyit mondok, hogy XIX. századi London. Ebből leszűrhetitek a következtetést, hogy szinte azonnal szerelmes lettem. És természetesen nem állhattam meg, hogy meg ne vegyem ezt a szépséget :D

Azért szerintem szereztem be egy pár könyvet, amiknek hihetetlenül örülök. Ti miket szereztettek be tavasszal?

Ami a bloggal és/vagy velem történt: 


Megkaptam blogger életem első negatív hangvételű kommentjeit. Szerencsére nem vagyok az az önsajnáló fajta, túlzottan nem is vettem a szívemre a dolgokat, így hamar túl tudtam tenni magam a dolgokon (ehhez az is közrejátszott, hogy semmi értelmük nem volt a kommenteknek, inkább csak olyan "trollkodjunk asszony" típusúak voltak) Én az összes hozzászólásra válaszolok, ezért ezeket sem hagyhattam ki, de nyugalom, nem tört ki vita, hisz normális hangnemben válaszoltam (nem csak azért, mert nem húztam fel magam, hanem azért is, mert nem akartam nekik megadni azt az örömöt, hogy kiakasszanak) 

A másik dolog, ami nagyobb "dolog" volt az életemben, hogy most először adtam elő egy könyvkritikát. 
Irodalomórára kellett egy választott olvasmányból prezentációs ajánlót készíteni. Én természetesen John Caldwell Káosz c. regényét választottam, és... arattam :D A tanár is imádta, az osztálytársaimnak is tetszett, ötöst is kaptam rá, szóval hihetetlenül feldobódtam tőle. Ezt a kritikát majd nektek is meg akarom mutatni, ne nem ám úgy, hogy felveszem vidaóra, amint előadom a prezentációt, ilyet soha nem tennék, helyette inkább leírom nektek egy posztban, természetesen mellékelem majd az eredeti Powerpoint bemutatót is, feltéve, hogy szeretnétek. 

Ha már iskola, képzeljétek! Végre kitűnő leszek! Ilyen még sosem volt, egy-két négyes mindig becsúszott, de most csak összehoztam. :D Nektek milyen lesz a bizonyítványotok? (már aki még tanul) 

Én Fancsali voltam, és vagyok is. Iratkozzatok fel a blogra, lájkoljatok facebookon és a többi közhely...

Jennifer Niven: Veled minden hely ragyogó ~ egy érzelmi hullámvasút

Konichiva minna! ( jó napot mindenkinek :D ja, kicsit rákaptam az animékre )

Az elmúlt időszakban nem nagyon akarództam olvasni, és ennek legfőbb oka az a könyv, amiről most fogok nektek írni. Túlzottan belemerültem, és amikor ki kellett volna szakadnom a világból én nem tudtam, így elég nehéz volt egy másik könyvet olvasni, ennek ellenére elkezdtem az Üvegtrónt és mondhatjuk, hogy sikeresen tudom már olvasni. 
Hihetetlen nem? Én és a romantikus regények nem vagyunk meg egymás mellet, most mégis egy ilyet fogok kivesézni. És tudjátok mi ebben a legkülönösebb? Hogy tetszett.
A könyvet ugye már jó régen befejeztem, a kritika írást mégis nagyon elhúztam. És nem azért, mert nem tetszett a könyv, sőt, nagyon is szerettem, de a cselekmény vége... azt hiszem ha frissiben írtam volna a bejegyzést túl könnyen elszabadultak volna az indulatok.
A bejegyzés eleje egyáltalán nem fog spoilert tartalmazni, de a végén (jelezni is fogom) lesz egy elég spoileres rész, azt csak az olvassa el, aki már a könyvet befejezte, vagy esetleg egyáltalán nem tervezi elolvasni. Na, de akkor kezdjük meg a boncolást! :D

covers_369008.jpg

Fülszöveg:

Theodore Finchet elbűvöli az elmúlás. Már több módját is kipróbálta, hogy véget vessen az életének. Ám a világ jó és szép dolgai, legyenek azok bármilyen kicsik, minden egyes alkalommal megakadályozták ebben. Violet Markey úgy él, hogy csak a jövőbe néz, számolja a napokat az érettségiig, és azt tervezi, hogy elhagyja a várost, ahol minden a nővére halálára emlékezteti. Egy hihetetlen véletlen megváltoztatja mindkettőjük életét. Amikor Finch és Violet az óratorony párkányán találkozik, még nem tudják, ki menti meg a másikat. Aztán egy iskolai projekten azt a feladatot kapják, hogy fedezzék fel saját államukban a „természet csodáit”, de Finch és Violet közösen egy sokkal fontosabb utazásra indulnak…

Finch Violet mellett önmagára talál, és a lány megismeri néha kicsit furcsa, de vicces, nyitott, jókedvű oldalát. A fiú pedig eléri Violetnél, hogy már ne számolja a napokat az utazásig, és készen álljon egy új életre. De ahogy Violet világa egyre inkább kinyílik, Finché úgy zsugorodik.

A könyv meghódította a New York Times sikerlistáját.

 

Szerző: Jennifer Niven
Cím: Veled minden hely ragyogó
Eredeti cím: All the Bright Places
Kiadó: Maxim
Eredeti kiadó(k): Knopf(2015) Penguin(2015)
Kiadási év: 2015
Oldalszám: 430

 

 Értékelés: 5/végtelen - Szerintem már rájöttetek, hogy nekem ez a regény kedvencem lett. Na de miért? Mert nem üres rizsa, nem papolás, van a történetnek tartalma és valós mivolta. Az egész könyv igazi, nem éreztem rajta azt az átható pénzszagot, ez tényleg nem a bevételért íródott. És ugyan nincsenek benne tündérek, orkok, törpék, sárkányok és más fantasy lények/elemek (ami nálam azért elég nagy mérvadó) de tetszett, a mi világunkban játszódott, emberek voltak a főszereplői és nem bántam. Nem bántam a romantikus szálat sem, pedig alapból eléggé (nagyon) gyűlölöm a szerelmi témájó könyveket, de ebben ez sem zavart. A valóság súlya viszont sziklaként rántott a mélybe, olyan erővel nehezedett rám, hogy azt hittem összeroppanok, mert a regény tényleg igaz, nem csalás és nem is ámítás. Megríkatott, megnevettetett, feldühítette, összetört, majd újra összerakott, aztán ismét darabokra zúzott, megfélemlített és megnyugtatott. Annyi mindent éreztem és éltem át olvasás közben, hogy sem leírni, sem elmondani nem lehet. Hát csodálkoztok, hogy nehezen szakadtam el?

Szereplők: 5/10 - Hahahahahaha *őrült, becsavarodott kacaj* Neeem fogok sokat beszélni a szereplőkről, mert akkor biztos, hogy elmondok nektek valami fontosat, valamit, mit nem kellene, szóval elégedjetek meg annyival, hogy MI A BÁNAT és MIÉRT?!

Borító: 5/5 - Nagyon hálás vagyok azért, hogy meghagyták az eredeti borítót. Igazán illik a történethez szó se róla, a könyv olvasása előtt is megakad rajta az ember szeme, de utána... utána nyer rajta értelmet minden, a cetlik, a madárka és a virág. Mind-mind jelentéssel bír.
A színeket imádom! Általában jobban kedvelem a sötétebb színeket, de ezen a borítón kifejezetten tetszenek a halványkék háttéren (ami szintén értelmet kap az olvasás végeztével) a sárga, rózsaszín és kék cetlik. Nagyon jól mutatnak, úgyhogy csak gratulálni tudok a tervezőnek. 

Én még mindig fenntartom azt az állításomat, hogy nehéz engem megríkatni, ennek a könyvnek mégis sikerült. Úgy sírtam rajta, mint egy érzelgős liba, aki otthon, a szobájában ezt szokta gyakorolni. Az utolsó fejezetek egy az egyben megrettentettek, feldühítettek és elszomorítottak. Kicsit félre is kellett tennem a könyvet, mert egy napra teljes letargiába kerültem, na de kezdjük a könyvvel való kapcsolatomat mindjárt az elején. 

A regényt még 2015 novemberében vettem egy másik könyv kíséretében. Őszintén nem értem miért vártam vele eddig, túl sztereotípikus voltam, mert nézzünk csak rá a borítóra, tipikusan az a csajos, engem taszító borító (persze olvasás után egyből beleszerettem) és a nem olvasásba az is közrejátszott, hogy ROMANTIKUS, és köztudott, hogy én nem nagyon szoktam ebben a témában olvasni. Akkor kérdezhetitek ti, hogy miért vettem meg egyáltalán a regényt? Mert a fülszövege megfogott. Kicsit hasonlított A nyugalom tengeréhez, amit pedig imádtam, szóval gondoltam teszek egy próbát. És a regény messze felülmúlta elvárásaimat, határozottan kedvencemmé nőtte ki magát.

Már a nyitójelenet sem hétköznapi, két főszereplőnk az óratorony tetején állva "fut egymásba". De miért is mentek fel oda? Szerintem nem nehéz kitalálni, mindketten a halálukat tervezték, de végül Finch megmenti Violet életét, csakhogy a sajtó valamiért ezt fordítva állítja be.Ezután jön a földrajz(?) ahol a feladat az, hogy párban fedezzék fel államukat, azaz nézzék meg a nevezetességeket és dokumentálják azt. Finch persze azonnal letámadja Violetet, mert a lány korábban rámosolygott (ez aztán az indok). Violet végül beadja a dereket, és együtt indulnak felfedezőútra. A történetről ennyit (ha többet írnék, lelőném a "poént")

Kezdetben nem voltam túlzottan elragadtatva Violettől, de ahogy haladtam előre (és ahogy Finch és Violet kapcsolata is haladt előre) úgy szerettem meg ezt az eleven, mosolygós és kreatív lányt. Természetesen Finchet már a kezdetektől fogva szerettem és nagyon szurkoltam, hogy AZ ne következzen be. Finch egy hihetetlen karakter, nem éreztem rajta a sablonosság bűzét (na jó, tökéletes külső, de ez nincs ám annyit hangoztatva).  Finchre mondhatjuk, hogy érzelmileg labilis, mivel egyik kedvenc elfoglaltságom az emberek elemzése (ez Finchnél sem volt másképp) már a kezdetekben rájöttem, hogy bizony ő bipoláris zavarral küzd, de a rosszabb fajtával. És ez köszönhető a sok, uramboccsá' ostoba embernek, akik körülveszik őt, akik nem voltak képesek felismerni a problémáit, mert a saját, csipp-csöpp ügyeikkel voltak elfoglalva. Ez okozta nálam az, amit én csak úgy hívok, hogy "dühszintróma". Olyan mértékig felhúztam magam, hogy képes lettem volna a könyvben szereplő ÖSSZES ostoba *#&@% agyonverni egy fejszével, nem nagyon, csak egy kicsit, éppen hogy fájjon nekik. 

Az egyik kedvenc momentumom az a becenevek, azaz csak egy becenév van, amit Finch adott Violettnek, és mivel a mi Finchük már csak ilyen kreatív Violett beceneve a következő lett: Supermárkás Ultraviola. Most mondjátok azt, hogy nem szuper, csak emlékeztetőkét, ha valakinek nem tetszene: fejsze :D (vicc volt, szeretek mindenkit) 

Egyébként tényleg nem csak szomorú történések sorozata a regény, elég sok vicces és vidám jelenet van benne, amiket én is nagyon jót derültem. A könyv nagy részét ez a vidám/szarkasztikus rész teszi ki, de közbeékelődik azért elég sok filozofikus, vagy morózus jelenet. 
A poénok nálam ütöttek, imádtam Finch szarkasztikus és szókimondó humorát. Fergeteges volt.

A könyv sok-sok gondolkodnivalót adott. Elméláztam azon, hogy milyen önző is az ember. A regényben senki, ismétlem senki, nem volt képes felismerni, hogy Finch labilis, problémákkal küzd. Ott van az anyja, már mikor elvált a férjétől, de még mindig ezen kesereg, nem lép tovább, nem érdekli őt a gyerekei jövője, de még a jelenje sem. Azt sem tudja hol a gyerek, ha pedig eltűnik az a válasza, hogy: máskor is csinált ilyet, majd visszajön. Kérem szépen, hogy lehet valaki ennyire közömbös a saját fia iránt?! Hogy lehet valaki annyira önző, és önsajnáló, hogy képtelen észrevenni a problémákat?! Na és nem csak az anya volt ilyen, az apa talán még nála is rosszabb. Minden vasárnap a "régi" és az "új" családja együtt ebédel, ezen az egy napon látja Finchet és testvéreit, de őt ez egyáltalán nem érdekli, veri a gyereket mindenért! És még ő van felháborodva! És ennek a családnak volt képe.... spoiler lenne szóval nem fejezem be a mondatot. Hihetetlen, hogy volt olyan bőr a pofájukon, hogy ezek után aggódjanak Finchért.
Ó, hát a másik kedvenceim Violet szülei voltak. Mikor megtudták, hogy Finch volt az, akit Violet "megmentett" azonnal "bezárták az ajtót", elítélték, pedig nem is ismerték, még csak egy esélyt sem adtak neki, annak ellenére, hogy Finch próbálkozott, de mégsem dobtak neki egy csontot sem, mert más volt, nem volt átlagos, különleges volt, ezért kirekesztette mindenki, problémának tekintették, amiről azt hitték, ha a szőnyeg alá söprik, akkor eltűnik, felszívódik. És az a szomorú, hogy ez nem csak kitaláció. Ez a valóságban is nap, mint nap megtörténik.

És erre mit lépett Finch? Eltűnt. És ki aggódott érte? Violet. Senki más, még a szülei is teljesen érdektelenek voltak. Most jön egy kevés spoiler rész, aztán folytatom spoilermentesen :)

 

SPOIER!!!SPOILER!!!SPOILER!!!

 

Miért kellett ezt tenned Niven? Miért kellett elvenned Finch életét? Teljesen logikus döntés volt. Már a könyv elején tudtam, hogy ez be fog következni, de mégis megrázott, mert reménykedtem, reménykedtem, hogy az emberek tudnak változni, és képesek lesznek észrevenni, hogy valami nincs rendjén, de ahogy haladt a történet, úgy kezdtem el elveszteni a hitemet.
És tudjátok mi a hihetetlen? Finch anyja Violetet küldte, hogy keresse meg a fiát! Ő nem volt képes rá, hogy bárki mással is foglalkozzon, egyedül saját maga érdekelte. Undorodom tőle. És tudjátok mi a legnevetségesebb? Hogy ezután még elment a temetésre! Nem volt joga hozzá!

 

!!!VÉGE A SPOILERNEK!!!

 

Ha mindent összevetek, akkor ez egy hihetetlenül jó könyv volt. Mindenkinek el kellene olvasni, ha tehetném most azonnal kötelezővé tenném az iskolákban. 
Csodálatos történet, még csodálatosabb karakterekkel, akik belopták magukat a szívembe, akik igaziak voltak, akik ráébresztettek arra, hogy milyen önző is az emberi faj, és arra, hogy nincs szebb dolog az életnél, hogy őriznünk kell azt, és segítenünk, ha úgy látjuk társunk segítségre szorul.

A könyv utolsó lapján van egy lista olyan szervezetekről, amik lelkisegélyt nyújtanak. Ezeket én is szeretném feltüntetni:

http://szolgalatok.lelki-segely.hu

S.O.S. Telefonos Lelki Elsősegély Szolgálat
tel.: 116-123

Caritas Lelkisegély Telefonszolgálat
tel.: 06-80-505-503

Kék vonal (gyermek- és ifjusági telefonszolgálat)
tel.: 116-111

Ifjúsági Lelki Elsősegély
tel.: 137-00

http://www.gyaszportal.hu

Pár kedvcsináló idézet a könyvhöz:

Te vagy a szivárvány összes színe a vakító fehérségben.

A szavak ölni tudnak.

– (…) Ő volt a legjobb barátom.
– Nekem sohase volt ilyenem. Milyen érzés?
– Nem tudom. Talán az a lényege, hogy önmagadat adhatod előtte, bármilyen is vagy. Megmutathatod a legrosszabb és a legjobb oldaladat. És bármi legyen is, szeret. Összeveszhettek, de ha haragszol is rá, tudod, hogy mindig a barátod marad.

Milyen borzalmas érzés, hogy nem tudunk segíteni azon, akit szeretünk.

– Miért nem fejezed be, amit elkezdtél, te nyomi? – ordít fel Gabe Romero, akit egyesek Roamernak hívnak, még többen pedig Húgyagyúnak. Röhögés odalentről.
Nem ordítom le, hogy „azért, mert randim lesz az anyáddal később", és nem csak azért, mert hülyén hangzik – ami tény, valljuk be – ,hanem mert egyből följönne, beverné az orrom, aztán lehajítana. És ezzel lelőné a poént, hogy magam tegyem meg a dolgot.

A mai nap jó a halálra?

– Ma már nincs sok úriember a világon. Ritkák, mint a szüzek vagy a leprikónok. Ha én valaha férjhez megyek, csak egy ilyenhez megyek.
Nem hagyhatom ki a ziccert:
– Szűzhöz vagy leprikónhoz?

Ezért kifizetődő, ha az ember eljátssza az átlagost, a normálist. Még akkor is, ha tudja, ahogy mindig is tudta: ő más, mint a többiek. Ez a te hibád, mondogattam magamnak. Az én hibám, hogy nem vagyok normális.

Én szeretek úgy élni, mintha csak két nap lenne a világ. Ha ez a „most” két nap, akkor két nap az élet, és mindent ehhez kell mérni.

És én végül az író utószavából idéznék pár sort:
"Nem vagy egyedül.
Nem a te hibád, hogy így érzel.
És van segítség!"

 Én Fancsali voltam és vagyok is, lájkoljatok facebookon, iratkozzatok fel a blogra és a többi közhely. Legyetek rosszak és ami a legfontosabb, olvassatok!

5+1 Könyves MIÉRT?

Hellow földiek!

Biztosan ti is éreztetek olyat egy könyv végén, vagy közben, hogy MI VOLT EZ??? MIÉRT??? Ugye milyen kiakasztó tud lenni? Főleg ha jó a könyv! Ebben a bejegyzésben 5+1 ilyen pillanatot szedtem össze, mivel sokszor már nagyon-nagyon fúrja az oldalamat a dolog, és muszáj kiadnom magamból, máskülönben felrobbanok az idegtől :) Azt azért itt az elején tisztázzuk, hogy nem minden ilyen pillanat rossz, de engem, akkor is kiakasztott. A bejegyzés néhány pontja enyhe spoilert tartalmazhat azoknak, akik még nem olvasták a könyvet (ezt majd a megfelelő helyeken jelezni fogom), na de nem is húzom tovább a szót, kezdjünk bele!

6806689-pretty-summer-mood-wallpaper.jpg

1. Sarah J. Maas: Üvegtrón MIÉRT kell Doriannak léteznie?

Jó, meg lehet kövezni. Tudom-tudom, hogy sokan odáig vannak érte, de én teljes szívemből gyűlölöm. Annyira életképtele, még egy tál levest sem tudna segítség nélkül megenni. Ha nem lenne ott neki Chaol meg a rangja, már réges-rég kiskanállal kéne összekapargatni. A könyvben szinte SEMMI érdemlegeset nem csinál, csak úgy van. Persze, szeret olvasni és a képzeleteteken lehet, hogy jól néz ki, de azért ennél több kell ahhoz, hogy egy karakter jó legyen, és Dorianban nincs semmi több. Egy elkényeztetett ficsúr herceg, aki a történet alakulásában nem sok vizet zavar, ráadásul még hihetetlenül irritáló is. Akárhányszor feltűnt egy jelenetben úgy éreztem, most dobom a regényt a tűzre, de aztán persze feltűnt a színene Káin, Chaol, Nox vagy valaki, aki elterelte erről az idiótáról a figyelmemet. Igazából nem is értem, hogy Maas, hogy a fenébe tudott ilyen undorító ficsúrt megírni, hisz a többi karaktere nagyon szerethető és izgalmas és erős, ez meg.... egy elkényeztetett kis porbafingó! 

2. Cassandra Clare: Bukott angyalok városa Clary MIÉRT egy pi**a?

UTÁLOM! Az első három kötetben még mondhatni kedveltem is, bár ott se túlzottan, viszont ezzel a negyedik regénnyel teljesen elvesztettem benne minden hitem. Kezdődött mindez a hülye nyávogásával és hisztijével, meg enyelgésével Jaceel. Na, Jacet már az első könyvben utáltam, és még mindig gyűlölöm, de Clary jobban idegesített. Kezdetben egy nagyon jó és érdekes karakternek indult, hozzáteszem a könyv is jónak indult, aztán jött a negyedik rész és mindent megváltoztatott. Átmentünk romantikus tinidrámába, a fantasy pedig legnagyobb sajnálatomra szinte teljesen kiveszett a könyvből, csak az alapok maradtak meg, Clare nem építette tovább a világot, és ezt csak rosszabbá tette az, hogy Clary egy pi**a. Az egész könyv alatt nem csinál mást mint nyafog, hogy jajj istenem mi lesz Jaceel? Kit érdekel!!!! Van ennél nagyobb problémátok is! De neeem, őt csak Jace és a közös jövőjük érdekli, hozzáteszem 17 évesen mit akar még közös jövőt tervezni?! Egyszerűen és nagyszerűen Clary a valaha létezett legnagyobb pi**ává változott. 

3. Kelley Armstrong: Bitten-Megmarva Miért kellet a farkassá válást ennyire húzni?

Mikor az írónő először írta le, hogyan változnak át, még érdekes volt, de mikor már a huszonötödik alkalommal is ugyanolyan részletekbe menően írja le, na én ott akadtam ki! Hihetetlenül unalmassá vált újra és újra elolvasni az átváltozásokat! Oké, fáj, felfogtuk, de minek ezt ragozni? Ezzel kicsit unalmassá vált a könyv és vesztett az izgalmából is. Hogyha ezeket a részeket kivennének, a könyv a negyedével megrövidülne, de komolyan, annyira el lettek nyújtva ezek a jelenetek, hogy szinte beledöglöttem az unalomba. 

4. Jennifer L. Armentrout: Oblivion Miért ilyen hihetetlenül unalmas?

Elkezdtem, két hónapja olvasom, és még csak a 21. oldalon járok. A sorozatot szerettem, igaz, az utolsó résszel voltak elég nagy problémáim, de ezt leszámítva egy jó sorozat volt. Erre ugye bejön a képbe a kiegészítőkötet, mint lelkes rajongó, gyanútlanul megrendelem, aztán jön a pofáraesés. Rájöttem, hogy ki nem állhatom Daemon szemszögét, valahogy nem ennyire nyálasnak és csöpögősnek képzeltem a gondolatait, valahogy elvesztette a varázsát. Lehet, hogy én nőttem volna ki a könyveket? Nem hiszem, egyszerűen ez a kiegészítő regény szar. Nincs mese, olyan, mintha Armentrout kisasszony az utolsó fityingig mindent le akart volna húzni erről a sorozatról, lásd, már három kiegészítő kötete megjelent ennek az öt részes sorozatnak. Nem, túl sok!

SPOILER!!!

5. James Dashner: Halálkúra Miért kell minden kedvenc szereplőmet kiiktatni?

Miért Dashner? Miért kellett Newttal is végezned? Nem volt neked elég Alby az első könyvben? Nem állhattad meg te szadista! A kedvenc szereplőm nekem Newt volt, képzelhetitek mit éreztem, mikor átváltozott... Olyan dühös lettem az íróra, hogy szívem szerint felgyújtottam volna a házát, majd Dashnert még jól meg is tapostam volna egy acélbetétes bakancsban, aminek szöges a talpa! Hogy lehet ilyet csinálni kérem szépen?!

SPOILER!!!

+1 Jennifer Niven: Veled minden hely ragyogó Miért kellett Finchnek meghalnia?

Ez annyira nem is kiakasztó, inkább szomorú, de egyben dühítő is a körülmények miatt. Ezt a pontot annyira nem is taglalom, mivel nemsokára érkezek egy kritikával, amiben többek között erről is beszélni fogok. A lényeg az, hogy "enyhén" kisírtam a szemem.

Én Fancsali voltam, és vagyok is, lájkoljatok facebookon, iratkozzatok fel a blogra és a többi közhely. Legyetek rosszak, vagy jók, ahogy akarjátok, de olvasni el ne felejtsetek! 

 

Interjú egy bloggerrel, alias Mutier Uszámával

Üdv néktek, kik e világot lakjátok, s e blogot e pillanatban olvassátok! (Sziasztok!)

Még hetekkel ezelőtt történt egy olyan dolog, hogy interjúztam a Prológus egyik bloggerével, a Könyvspirációk írójával, a leghatalmasabb császárral ( oké, ez "enyhe" túlzás, mivel az én vagyok :D ) Mutier Uszámával.
Ez az egész úgy történt, hogy a Prológus bloggerei között sorsoltunk, hogy ki kivel fog interjúzni, ezt azért találtuk ki, hogy kicsit jobban megismerjétek a szöveg mögötti embereket.

fancsali_interjuvol.jpg

Egy pár sor az alanyomról:

Neve: Mutier Uszáma
Neme: Hím 
Kora: 21 telet élt már meg (azaz 21 éves)
Itt fejeztem be (vagy le?) az ökörködést, komolyra fordítom a szót, eskü!

Szóval, Uszáma... ehh... hogy is mutathatnám be... azt hiszem maradok a tényeknél :)

Első bejegyzése: Kezdés
Első kritikája: Magos Judit: Demény - Most én ugatok
Egyik kedvenc regénye: Moskát Anita: Horgonyhely (honnan tudom? egy nap minimum huszonötször hangoztatja, hogy mennyire szuper a könyv)
Egyik kedvenc műfaja: disztópia
Szenvedélye: matematika (és most tényleg nem viccelek)

Van egy olyan érzésem, hogy "enyhén"  elegetek van a bemutatásból, úgyhogy most következzék, az a fantasztikus, az a mesterien tökéletes, az az utánozhatatlanul király és nem utolsó sorban az a lélegzetelállítóan idióta kérdésekkel (és válaszokkal?) teli interjú, amit itt és most olvashattok! :D

Volt valaki, aki inspirált arra, hogy elkezdj blogolni?Már elég régóta, konkrétan 11 éves korom óta vezetek weboldalakat, különböző blogokat. Ez már akárhogy is számolom 10 évvel ezelőtt volt, akkor kezdődött az igazi nagy szerelem. Visszagondolva már fogom a fejem, hogy mennyi olyan dolgot csináltam, ami innen nézve már nem éppen pozitívnak tűnhet, de ezek mindenképpen kellettek ahhoz, hogy a saját bőrömön kitapasztaljam az ezzel járó eseményeket, problémákat. Akkoriban nem emlékszem, hogy lett-e volna olyan személy, aki inspirált volna, de ahogy egyre jobban kezdtem belelátni a dolgokba, és lényegében a bloggerlét kialakításának kellős közepén én is munkálkodtam, elég bíztatóan hangzik. Huzamosabb ideig nem tudtam leragadni egy témánál, így gyakran voltak hirtelen fellángolások. Elsőnek a könyves témánál is gondolhattam volna arra, hogy múló szerelem lesz, de egyelőre nem úgy tűnik, hogy bármi is eltántoríthatna a témától. Arra viszont, hogy specifikusan könyvekkel kezdtem el foglalkozni blogger körökben, azt kell válaszolnom, hogy igen, voltak olyan személyek, akik inspiráltak arra, hogy belevágjak. 2014 nyarán az Éhezők viadalának második része annyira megtetszett, hogy elkezdtem utánanézni, nem igazán bírtam ki, hogy ne olvashassam el a befejező részét. Ezzel párhuzamosan gyakori volt az is, hogy kikapcsolódásként különböző youtube videósok feltöltött munkáit nézegettem, ekkor fedeztem fel egyre több booktuber platformját, akik rengeteg jó könyvet ismertettek meg velem. Köztük voltak vegyesen magyarok és külföldiek is, de szerintem könyves berkekben jártas embereknek nem kell bemutatni, hogy kikre is gondolok. Ezután felfedeztem, hogy blogger tekintetben is munkálkodnak páran könyves témákat boncolgatva, utána pedig már úgy voltam vele, hogy miért is ne vághatnék bele én is?! Az Éhezők viadala mellett Az útvesztő is hihetetlen nagy hatással volt rám, így lényegében nekik is köszönhetem, hogy mélyebben beleástam magam a témába.

Kezdetben, hogyan álltál neki a blognak? Úgy voltál vele, hogy csak lesz valahogy, vagy esetleg már előre terveztél és volak komolyabb terveid?
Mint említettem, már volt korábbi évekből tapasztalatom, így mondhatni volt benne tudatosság is. Imádok írni, különböző, akár kacifántos mondatokat is megfogalmazni, véleménytkifejteni. Azt biztosra megfogalmaztam magamban, hogy minden írásomnál törekszem egyféle saját stílus kialakításában, ezért is alakult ki ez idő alatt egy sajátos értékelésfelépítés, egy sajátos munkafolyamat, amiket egyfajta berögzült "rituáléként" minden egyes írásomnál alkalmazok. Ha olyan tekintetben vett tervekről beszélünk, ami egyéb hasznokat is hozhat a bloggerek számára, akkor azt kell, hogy mondjam, részben volt tudatosság abban is. Ezalatt egyáltalán nem arra gondolok, mint amit néhányan teljesen komolyan is gondolnak, pedig abszolút tévhitekről van szó. Szerintem azt kijelenthetjük, amellett, hogy minden blogger kikapcsolódásként, azért csinálja a blogolást, mert szereti, nyilván vágyunk egyfajta visszaigazolásra, hogy igen, van értelme a munkánknak, olvasnak minket, visszajelzéseket kapunk stb... Olyan tekintetben alakult ki egy általános tévhit, hogy a bloggerek a kvázi "ingyen könyvért" kezdenek el blogolni. Sosem volt célom, hogy bárki is küldjön nekem könyveket, vagy bármiféle anyagi hasznom legyen belőle. Ha az értelmes követő jobban belegondol, akkor könnyen rájöhet, hogy amennyi energiát igényel egy könyvvel való munkálkodás, és milyen mértékben is van ez azzal, amit mi ezért cserébe kapunk. Nem kell álszentnek lenni, biztosan vannak olyanok is, akik ezek hatására kezd el blogolni, de az is hamar ráfog jönni, hogy nem is úgy működnek a dolgok, ahogyan azt ő elképzelte. Tehát összegezve úgy gondolom, ahhoz, hogy elkezdj valamit, elengedhetetlen a tudatosság, de az sem kifelejthető, hogy szeretned is kell, amit csinálsz.
Mennyi időt töltöttél el az oldalad kinézetének kialakításában, mire számodra is megfelelő végeredményt kaptál?
Alapvetően előre elkészített sablonokkal dolgoztam eddig, így igazából a személyreszabással, apróbb átalakításokkal kellett bajlódnom. Inkább azt mondanám, hogy a tökéletes sablon megtalálása telt több időbe, mint a személyreszabás. Az utóbbi időben már nem vagyok annyira kibékülve a helyzettel, az eddig eltelt időben összesen két kinézete volt a blogomnak, a kettő közül a mostanit érzem közelebb magamhoz. A jövőben viszont szeretnék minden tekintetben váltani, és egy kicsivel komolyabb platformon megjelenni.
 
Milyen érzés fogott el, mikor megírtad az első könyvkritikádat? És amikor először kaptál visszajelzéseket?
Emlékeztem rá, hogy mely könyvről írtam elsőként, viszont most a kérdésed kapcsán vissza is olvastam, és azt kell, hogy mondjam, rosszabbra számítottam. A már említett felépítés akkoriban még nem volt jellemző, ellenben szerintem sikerült megragadnom a lényeget. Milyen érzés fogott el? Hihetetlenül lelkes voltam, hogy valami új dolog indulhat el ezzel a tevékenységemmel.
Visszajelzéseket mindig nagyon szeretünk kapni, nincs is annál jobb igazolás arra, hogy amit csinálunk, annak másoknak is van értelme. Fantasztikus milyen közösségek alakulhatnak ki egy bizonyos témát kedvelő személyek között. Számomra nincsen pozitívabb visszajelzés annál, mint mikor kikérik a véleményem egy adott dologban, avagy megosztják velem olvasóim is az élményeiket.
Választhatsz öt műfajt, amiket összekeverve egy borzalmas könyvet kapsz, melyik lenne ez az öt műfaj?
Romantika, horror, ifjúsági, steampunk, disztópia. Képzeljük el, ahogy ifjúsági horrort olvasva egy steampunk, disztópikus világban egy gyönyörű romantikus történet bontakozik ki. Ha valaki megírja, állok elébe!
Tegyük fel, hogy egy könyvtárban vagy, ahol az ÖSSZES, de tényleg az összes könyv megtalálható, de te csak bizonyos témákban olvashatsz. Melyik témákat választanád?
Ha már több témát is választhatok, akkor nyilván a kedvenceimet válogatnám össze, de azért igyekeznék közben változatosságra is törekedni. Például hiába is kedvelem annyira a disztópiákat, egy idő után, ha folyamatosan csak azt olvasnék, akkor valószínűleg ráunnék, és nem sok szépségét látnám. Leginkább a disztópiák, sci-fik, fantasy-k, steampunk regények, thrillerek tartoznak a kedvenceim közé, de szeretek más témakörökben is kutatni.
Egy hónapot ki kell bírnod olvasás nélkül, ha sikerül kapsz tíz milliárd forintot. Sikerül teljesítened, vagy elbuksz?
Tekintve az húzósabb egyetemi hónapokra, sajnálatos módon, de szerintem simán kibírnám.
A te meglátásod szerint melyik a legelcsépeltebb, legunalmasabb, legtöbbször használt klisé az irodalom történetében?
Szerelmi háromszögek... Mindig, mindenhol ott vannak...
Kénytelen vagy szerelmi témában olvasni. Végül melyiken akad meg a szemed? Úgy érzed, hogy tetszeni fog, vagy bukásra van ítélve a könyv?
Bármilyen meglepő van egy kedvencem a romantikus történetek közül is, sőt! Amennyiben szépen ki van dolgozva, hogy mit is szeretne az író velük, akkor bajom sincs velük. A kiszámíthatóság, klisérengeteg az, amiért nem rajongok túlságosan. Nagy kedvencem tehát a Nap nap után, mely számomra nagy meglepetés volt. Egyedi kivitelezés, fantasztikus mondanivaló. Ebből következően az Egy újabb nap-ot már nagyon várom. Kíváncsi leszek, hogy milyen másik szemszögből tekinteni a dolgokra.
Tételezzük fel azt, hogy zombiapokalpszis következik be. Te és három barátod egy házban rejtőzködtök. A zombik körbevették a házat, és követelik, hogy legalább két ember jöjjön ki (igen, ezek okos zombik). Te feláldozod magad, vagy hagyod, hogy két barátod váljék a zombik vacsorájává?
Számítottam valami jó kis zombis-könyves kérdésre, erre engem és a barátaimat szeretnél eltenni láb alól... Köszönöm kedvességed! Egyébként nehéz lenne megmondani, mármint jó, önfeláldozónak tartom magam innen nézve, de sosem tudhatom, hogy adott helyzetben hogyan is cselekednék. Remélem sosem kell megtudnom.
Van az a könyvmoly sztereotípia, hogy imádjuk a macskákat. Rád igaz ez, vagy inkább kutyapárti vagy?
Sokkal jobban szeretem a kutyákat, mint a macskákat. Minden vágyam, hogy legyen egy angol bulldogom, de addig sajnos várnunk kell egymásra, mígnem több időm nem lesz vele foglalkozni.
Az olvasás mellett KELL, hogy legyen valami más hobbid is. Elárulod, hogy mi az, vagy ezt örök rejtély fogja övezni?
Sok mindent szeretek csinálni, legfőbb hátráltatóerő ellenben a lustaság. Szeretek fotózni, sütni, lakberendezéssel foglalkozni, blogolni, youtube videókat nézni... Annyi mindent, hogy felsorolni is fárasztó, csak az a lustaság ne lenne.
Ha ismereteim nem csalnak, és ez nem valószínű, akkor Te tanárnak készülsz. Mi vonzott ebben a pályában? Ennyire szereted a gyerekeket?
Ami biztos volt mindig is számomra, hogy gyerekekkel szeretnék foglalkozni. Volt egy időszak, amikor gyerekorvosnak szerettem volna menni, de hamar rá kellett jönnöm, hogy nem nekem találták ki. Maradt a fix pont, a gyerekek. Aztán teljesen kézenfekvővé vált, hogy én lényegében mindig is tanártípus voltam. Teljesen másként álltam hozzá a dolgokhoz, mint mondjuk a társaim. Úgy gondolom, hogy ezekhez a szakmához elhivatottság kell, mert anélkül könnyen elbukik az ember, és kényszerként éli meg az egészet. Naphosszat mesélhetnék róla, hogy miben is látom szépségét a dologban, de az biztos, hogy nagyon lelkes vagyok ilyen téren.
Mindenkinek vannak rossz napjai, még neked is. Egy ilyen napon, hogy nyugtatod meg magad? (Nem ér azt mondani, hogy olvasol!)
Semmit tevéssel. Ilyenkor szeretek elvonulni, magam lenni, (olvasni), videókat, filmeket nézni. A lényeg, hogy ki tudjak kapcsolódni egy teljesen nyugodt környezeten. Mondjuk ilyen a blogolás is, hiszen ilyenkor másra koncentrálok, nem az éppen aktuális gondjaimmal foglalkozom.

 

Tetszett a bejegyzés? Kövesd a blogot!

blog.hu