Egy könyvantropológus feljegyzései

Life in the Books

Dan Wells: Csak a holttesteden át | kedvenc szociopatám visszatér

2017. január 27. - Fancsali Fanta

Üdv-üdv! Itt a könyvantropológus löki a vakert!

dan_wells.jpg

Bizonyára egy kissé elfogult vagyok a könyvvel szemben, mivel az egyik kedvenc sorozatomról van szó, ennek ellenére megpróbálom reálisan értékelni a regényt.
Azt minden kétség kívül állíthatom, hogy Dan Wells még mindig egy jó író. A műfajában szerintem az egyik legjobb. Megint sikerült neki egy olyat összehoznia, mitől a szőr feláll az ember hátán. Borzolja a kedélyeket rendesen.

covers_410978.jpg

Fülszöveg:

Miután John és Brooke magára maradt, városról városra stoppolva vadásznak Amerika közép-nyugati részén a még megmaradt utolsó Sorvadtakra. Csakhogy a Sorvadtak is vadásznak rájuk, ráadásul az FBI is a nyomukban van. Minden újabb várossal, minden újabb kamionos pihenővel, minden újabb autópályával egyre közelebb kerülnek egy olyan kegyetlen gyilkoshoz, akire John semmilyen jól bejáratott analitikus és előrejelző módszere nem alkalmazható. Közben Brooke meghasadt pszichéje az elméjén osztozó több százezer halott személyiségtől túlterhelve tántorog az összeomlás peremén. Hol birtokában van szellemi képességeinek, hol nem, és minden nap új nevek, gondolatok és emlékek törnek felszínre benne, mígnem felbukkan az a személyiség, akire John végképp nem számított: Senki utolsó áldozata, csapdába esve John egyetlen megmaradt barátjának testében.

Szerző: Dan Wells
Cím:
Csak a holttesteden át
Eredeti cím:
Over Your Dead Body
Kiadó:
Fumax
Eredeti kiadó:
Tor Books
Kiadás éve:
2016
Eredeti kiadás éve:
2016
Oldalszám:
328 oldal

 

Értékelés: 5/... - Őszintén nem tudom, mennyire értékeljem. Bármennyire imádtam, volt pár hibája, ennek ellenére sem tudom megadni neki a négy pontot, de az ötöt sem.
John hozza a szokásos formáját, még mindig nagyon szeretem. A történet lendületes, de a kezdeti stádiumban lassan halad, majdhogynem unalmasnak nevezném.

Szereplők: 5/4 - Johnt kétség kívül imádom. Semmi panaszom nem lehet rá. Ellenben ott van Brook.... már az első kötetben nagyon rühelltem... a negyedikben azt hittem változáson megy keresztül és egész kedveltem (meg kell hagyni, ebben a kötetben nagyon keveset szerepelt). Aztán van itt ez a regény és Brookot csak még jobban utálom. Ha túl sokat van a reflektorfényben, akkor egyszerűen kiakadok és kénytelen-kelletlen, de le kell tennem a könyvet.

Borító: 5/5* - A Fumax munkatársai általában jól el szokták találni a borítókat. Most sem volt ez másként. Megmaradt az eredeti stílusa, de azért bőven alakítottak rajta.Nagyon szépen mutat a polcomon. ^^

Brook, Brook, drága Brook.... Mit csináljak veled? Az elásás megfelel? Ez a lány hihetetlenül ki tud akasztani. Olyan borzalmas személyisége van, hogy az valami hihetetlen. Amikor Brook testében másik lány (pl:Mary <3) "uralkodik", akkor imádom, de amikor maga a test tulajdonosa ül a vezetői székben, akkor beüt nálam a ménkő. Nem tudom megmagyarázni miért, de gyűlölöm. Ennyire nem utáltam még egy karaktert sem, de ő mindenkin túltesz. Annyit tud nyavajogni, mint öt idős, csípőprotézissel rendelkező néni, akik elmennek bowlingozni. Idegrendszerpróbáló a viselkedése. Én elbuktam ezen a próbán. Brook testében ugye ott van Mary is, John első (és egyetlen!) igazi szerelme. Amikor ő felbukkan, akkor elolvadok. Ő egy igazán jó karakter volt, nem is értem miért őt kellett megölni a harmadik részben... Marynek vág az esze, ki tudja használni az "adottságait" és nem nyávog össze-vissza, mint khümm... egyesek. Ő egy tényleg hasznos karakter. Tesz dolgokat, méghozzá lényeges dolgokat, ellenben Brook mit csinál? Idézem: "Jajj, önygyi leszek, mert haszontalan vagyok". Nagyon kívántam, hogy John egyszer ne figyeljen, ez a hülye meg ugorjon egy kamion elé. De nem ez történt... viszont a mű végére ez a problémám (reményeim szerint) végérvényesen megoldódott.

Fancsalika szereti a szociopatákat. Főként Johnt. John egy faszák gyerek. Annyira imádom, amikor beleláthatok a fejébe, amikor olvashatom a gondolatait. Nem is emlékeztem a regény olvasásáig, hogy én ennyire szeretem ezt a srácot. Alapjáraton kedvelem a kissé deviáns, defektes, beteg főszereplőket, de mind közül ő a favourite.
Sok regény tele van a tipikus cukifiúkkal. Na, John ezeknek a szöges ellentéte. Első lényeges különbség: neki van sütnivalója. A fejével nem csak bólogatni, hanem gondolkozni is tud. Bár ez elengedhetetlen ahhoz, hogy természetfeletti démoncuccokra vadásszon. Második különbség: van SAJÁT személyisége. Nem koppintott, nem hamisított, hanem eredeti, egyenesen a gyártósorról. Vicc volt. De John tényleg különleges személyiséggel rendelkezik. A legtöbb elmebeteg ember nem tudja megfelelően kordában tartani a ferde hajlamait. Kedves kis főszereplőnk ez alól kivétel. A kedvenc részeim közé tartozik a belső vívódása. Amikor a sötétebbik oldala ölne, és ő gondol is erre, de képes kordában tartani ezt a vágyat. Ez bizonyítja azt, hogy ő nem teljesen romlott.

A történet ott folytatódik, ahol a negyedik kötet abbamaradt. John és Brook a Sorvadtak ellen. Ez a felállás. Az FBI a nyomukban, csórók és csak stoppal tudnak közlekedni. Ezt hívják úgy, hogy sz@r ügy. De hála John eszének, és a Brook testében lévő Senkitöredék emlékeinek fel tudják kutatni a még életben maradott Sorvadtakat és könnyedén végezhetnek velük. Már a regény elején egy Sorvad megölésének a közepébe csöppenünk bele. De ez a démon nem túl érdekes. Egy fejlövés és vége. Semmi nyomozás, semmi agresszió. Csak meg lett húzva a ravasz és a korábban élő-lélegző valami lélekcuccá változott. Unalmas. De aztán haladunk előre. Újabb város, újabb démon. De ebben a kisvárosban semmi különleges nincs. Nincsenek furcsa gyilkosságok, minden tökéletes. A két fiatal továbbáll. Ám jön a csavar. A városban gyilkosság történik. Méghozzá elég brutális. Egy tinédzsert feldaraboltak a saját hálószobájában. A városka addigi békéje felborul, és a gyilkosságok száma egyre csak nő.

A mű tökéletesen bemutatja, hogy hogyan viselkedik az ember, ha veszélynek van kitéve. Egyből támad és vádaskodik. A rendőrség tehetetlen. És az emberek dühe és gyilkos szándékai csak fokozzák a bajt. Johnnak és Brook testének minél hamarabb meg kell ölnie a Sorvadtat. Közben az FBI is beköszön a bulira és felkéri egy "táncra" Johnt. Borzalmasan unalmas indítás, de szerencsére felpörög a dolog és az események ezután szabad folyást kapnak. Az izgalom a tetőfokára hág és a vég... mint minden Cleaver kötetnek, ennek is sokkoló vége lett. Wells úr egy olyan fordulatot tudott csempészni az utolsó oldalakra, hogy lehidaltam, és egyúttal a problémámat is megoldotta.

A stílus számomra még mindig lehengerlő. Wells úr jól ír. Ez tény és való. De amilyen beteg élethűséggel le tud írni egy hullát, vagy egy gyilkosságot, az félelmetes. Egyre biztosabb vagyok benne, hogy Wellsnél nincs minden rendben, de ez így van jól, hisz hogy máshogy írna ilyen frenetikusan?! Visszakanyarodva, a szöveg olvastatja magát. Kicsit hullámvölgyes, de ez megbocsájtható. Hisz ha minden sejtésem beigazolódik, akkor ez a nagy előkészítő a végső lezárás előtt. Már izgatottan várom, mi lesz kedvenc szociopatám sorsa. Egy zárt osztályon végzi majd? Vagy az FBI veszi "szárnyai" alá? Esetleg életét áldozza az emberiség megmentéséért? Jobbnál jobb elméleteket tudnék gyártani, de ezt inkább az íróra bízom.

Ha engem kérdeztek, akkor megveszitek és elolvassátok ezt a regényt, feltéve ugye, hogy ez előzmények már megvoltak. Méltó folytatása ez a sorozatnak. Kissé csalódtam a lagymatag felvezetés miatt, de a lezárás mindenért kárpótolt. Van itt vér, hullák, brutális gyilkosságok és persze egy nagy adag elmebetegség, amik csak még érdekesebbé teszik, az amúgy is menő alapkoncepciót.
Nem tudom, hogy Wells ezt mégis miféle módon csinálja, de zseniális. Jók az ötletei, és persze a megvalósítása se kutya... Ha már kutyánál tartunk, van még egy "szereplő" akiről beszélni kell. Igen. Ő bizony Kutyafiú. John kutyája. Annyira édes ez a kis dög.Jókat derültem rajta. Azt hiszem ő volt az egyetlen boldog lény ebben a műben.

Pár szót a hírhedt Sorvadtról is ejtenék. Az, hogy ki ő, nagyon meglepett. Mindenkire gyanakodtam, de őrá nem. Na és a képessége... az tényleg lehengerlő. Ez nem egy különösebben félelmetes Sorvadt, nem ölt ijesztő alakot, nincsenek gonosz vágyai, nem akarja az emberiséget elpusztítani. Nem egy tipikus főgonosz. Nála még a kertben legelésző kecske szőrében élő bolha is veszedelmesebb. Mégis, egy rossz lépés katasztrófát idézett elé.
A mű vége felé John azt mondja, hogy a démon szánalmat keltett benne. Egyet kell, hogy értsek vele. Csak sajnálni tudtam.

A regény a sorozat kedvelői számára egyértelműen kötelező darab, aki meg még az első részt sem olvasta, az gyorsan tegye meg, aztán pedig hirdesse az igét. Különben meglátogatom,de abban nem lesz hála... Vicc volt.
Van ebben a könyvben minden, mi szem szájnak ingere. Halál, démonok, "vadászat". Csak vegyétek meg és olvassátok el!

Az értékelés a Promágus kupára készült. Erről bővebben ITT tudsz tájékozódni.

Az ok, amiért megfelel a kritériumoknak:
John egy szociopata zseni. Nem épp átlagos főhős. Mondhatni nem fut épp százon. Ha a műben nem lennének a Sorvadtak, akkor simán elvihetné a leggonoszabb főgonosz címért járó díjat. Romlott, nem teljesen épelméjű, sőt, egyenesen elmebeteg. Tehát tökéletesen megfelel minden kikötésnek.

megrendelem_1.png

 

Köszönet a Fumax kiadónak a recenziós példányért!

Én Fancsali voltam, és vagyok is, lájkoljatok facebookon,iratkozzatok fel a blogra és a többi közhely. Legyetek rosszak, vagy jók, ahogy akarjátok, de olvasni el ne felejtsetek! 

Animenéző: Yuri on Ice!!! | Yaoi a jégen

Hellow minna-san! Itt a könyvantropológus, aki átvedlett animeantropológussá!

animenezo_5.jpg

 A Yuri!!! On Ice 2016 őszi szezonjában jött ki és nagy port kavart. Az internet tele van vele még most is, a lányok csak meghallják a címet és instant orgazmust kapnak, az urak meg... vagy tesznek egy próbát, vagy hatalmas ívben elkerülik.

Én kezdetben nagyon nem akartam ezt az animét megnézni. Helyből elutasítottam, mert nem igazán érdekelt a témája. Azaz csak ezt gondoltam, amíg pár animés barátom rá nem vettem, hogy nézzem meg. Amikor elkezdtem nézni, még csak az első nyolc rész volt leszinkronizálva. Részt rész után néztem, aztán elfogyott és tűkön ülve vártam a következőt. Nem számítottam rá, hogy ennyire meg fogom kedvelni ezt az animét.

A történet röviden annyim, hogy van egy Yuri nevű japán műkorcsolyázó, nagyon jól korizik, de egy fontos versenyt, a Grand Prixet elbukja, ezért visszavonul. Visszatér Japánba, kicsit meghízottan és csalódottan. Egy gyerekkori barátjának megmutatja a példaképe, Viktor Nikiforov egy koreográfiáját és csodásan csinálja, de arra nem számít, hogy ennek a barátnak a gyerekei felveszik az egészet és úgy ahogy van, feltöltik a VILÁGHÁLÓRA! Ez persze elterjed és mit ad isten, Viktorhoz is eljut a videó. A képkockák annyira megihletik a világbajnok műkorcsolyázót, hogy elmegy Japánba, hogy Yuri edzője legyen és együtt nyerjék meg az aranyat.

35688651adb17247aaeadb0d3f4b0634.gif_500x281

Nem egy nagyon komplex sztori, nem is akar világot megváltani. Én nagyon jól szórakoztam. Viktor karakteréről először azt gondoltam, hogy egy köcsög, fennhéjázó, nagyképű és komor személyiség, de ennek gyakorlatilag a szöges ellentéte. Hihetetlen figura, aki kivételesen jó poénokat generál. Viktor a lányok álmának megtestesítője. Úgymond a tökéletes férfi ideál. Van kisugárzása, ezt aláírom. Egy nagyon magabiztos és nagyon törtető egyéniségről beszélünk, de mindemellett van neki egy érzékenyebb oldala, nem mindig olyan határozott.
Viktorral szemben ott van Yuri, aki határozatlan, esetlen, visszahúzódó és egyáltalán nem harsány személyiség, de megvan benne az akarat és tehetsége is van a műkorihoz. És ezt bizony Viktor is látja. Yuri az anime végére hatalmas fejlődésen megy keresztül. Kezdetben esetlen volt, de aztán "rátalál a hangjára" és szárnyalni kezd.
A két főszereplő mellett fontos még megemlítenem Yuriot, Yuri riválisát. A 15 éves srác most debütál a senior kategóriában. Ő bizony nyerni jött. Még Viktornál is magabiztosabb. Egy elég agresszív  karakter, de az érmének ugye két oldala van. Ahogy halad előre és bontakozik ki a történet, úgy értjük meg egyre jobban Yurio viselkedését.
Negyedik karakterként ismertetnék még valakit, ez nem más, mint: Chriss segge. Igen. Jól olvastad. Ő egy külön személyiség számomra. Megláttam és sokkot kaptam. 

6a6135ba41830ab842f094d2cd2f4968.gif_540x304

Yuri és Viktor között érezhető a kémia, de nyíltan nincs kimondva. Finom utalásokkal és érintésekkel jelzik a befogadó felé, hogy itt több van holmi edző-tanítvány kapcsolatnál. A legtöbb shounen ai animében megvan a seme és az uke, azaz az erősebb és gyengébb fél. Itt nem egészen erről van szó. Egyértelműen érezhető, hogy Viktor a domináns fél, de néha Yuri veszi át a kezdeményező szerepét és ilyenkor Viktor az alárendelt... ha értitek, hogy értem. * perverz mosoly*

A fiúk számára garantálom, hogy ez a szerelmi szál szerű dolog nem fog bejönni, de nekik ott van a humor. Az anime isteni humorral apellál. Amikor kicsit túl sok lenne az érzelgősség, akkor kompenzál egy vicces jelenettel. Remek az egyensúly. Így annak is élvezhető az anime, aki esetlegesen nem kedveli túlzottan a shounen ai műfajt. A szöveget kiemelkedően jó grafikával egészíti ki. A komikus jeleneteknél komikus a grafika is, de ahol úgy kívánja a szituáció, nagyon hangulatos lett a rajzolás. Én korábban néztem a Death Parade című animét, amiben szintén volt egy koris jelenet, az gyönyörű volt, valami hasonlóban reménykedtem a Yuri!!! On Icenál is, de eze a téren kicsit csalódtam. Bár érthető, mert míg az előbbiben csupán 1 percnyi jelenetről volt szó, az utóbbiban 12 részt kellett végiganimálni. És ennek ellenére szép lett. Azért meg jár a plusz pont, hogy az ugrásokat, forgásokat és hasonlókat valódi műkorcsolyázók segítségével készítették el, hogy még valósághűbb és pontosabb legyen. Ez azért perecíz készítőkre vall.

b611482a7fcd070d16d9e6e1d75ea75f.gif_540x304

Az anime talán egyik legnagyobb erőssége a zenéje. Az opening már megfogja a nézőt és gyakorlatilag bevonzza az animébe, na de a többi zene... a kedvencem Yuri zenéje, a Yuri, on Ice. Egyszerűen gyönyörű, majdnem könnyeket csalt a szemembe. A kritika végén majd belinkelem nektek. És az összes többi zene is hasonló kaliberű. Tökéletes alapot adnak a jelenetekhez.

Úgy gondolom, ha a női nem táborát erősíted, akkor szinte biztos, hogy tetszeni fog, ha viszont srác vagy, akkor kicsit neccesebb a dolog. De ha befogadóbb vagy, akkor hajrá, ha eltekintünk a boy x boy jelenetektől, akkor szerintem a hímek is tehetnek egy próbát. Én meg voltam elégedve az animével, ennél sokkal rosszabbra számítottam. Kellemeset csalódtam. És akkor így a végére én még annyit mondanék, hogy: Yes, we were, born to SHIP VIKTUURI! <3

Első részt itt találod: Yuri!!! On Ice 1. rész

És a zene, amiről beszéltem: LINK

Én Fancsali voltam, és vagyok is, lájkoljatok facebookon, iratkozzatok fel a blogra és a többi közhely. Legyetek rosszak, vagy jók, ahogy akarjátok, de olvasni el ne felejtsetek!

Tabu: Ilyen nehéz lenne a műfaji besorolás?!

Üdv néktek Földlakók esetlegesen marslakók! Itt a könyvantropológus manifesztációját hallhatjátok!

tabu_1_2_1.jpg

Nem olyan régen volt a Goodreads Choice Awards, ahol több témában szavazással eldöntötték, hogy melyik a legjobb regény az adott kategóriában. Tök jó. De van itt egy kicsike probléma. Az emberek nincsenek tisztában a műfajokkal. Pontosabban a fantasy műfajával (igen, már megint ezzel jövök).
A szavazás keretein belül volt egy olyan, hogy FANTASY kategória. Na, hát ide beválogattak egy olyan könyvet, ami olyan távol áll a fantasytól, mint a gyík a foteltől. Ez kérem Kiera Cass regénye, a The Crown. Én lenyelem, hogy Sarah J. Maas regénye nyert, az ACOMAF, még azt is, hogy egy Cassandra Clare regény lett a második (pedig ezeket se nevezném fantasynak), de az, hogy egy romantikus regény, amiben egy fantáziaelem sincsen, jó, ha úgy vesszük, akkor jelenleg nincs olyan ország, ahol a történet játszódhatna, de könyörgök ez nem fantasy!

Nem is értem, ekkora bődületes baromságot! Én még azt is elviselem, ha egy sci-fit összekevernek egy fantasyval. Legyen, tényleg nem olyan könnyű megkülönböztetni a kettőt. Én azt is értem, hogy vannak olyan regények, amiket nem is lehet egy műfajba besorolni, de a romantikus az romantikus, ne keverjük a fantasyval.
Oké, emberi hülyeség. Bár nem tudom felfogni, mert azért aki sokat olvas, az elég jól el tudja különíteni a témákat egymástól. Ezek szerint túl sokat várok el az emberektől.

tumblr_inline_nevx6dTGzi1t3gp40.gif_500x234

Azt hittétek ennyi lesz az egész?! Ohh, dehogy! Ezután szembejött velem egy facebook hirdetés, hogy megjelent J. L. Armentrout új regénye, az Obession. És tudjátok milyen besorolást kapott? Hát zafírpöttyöset! Mit is takar ez? Idézem: nőknek szóló fantasy és urban-fantasy. Erre megjelenik az Obession, ahol űrlények rohangálnak nőstény emberek után jajj de milyen szerelmesen és ha elkapják azokat a nőket... Azért egy kicsit sarkítottam a dolgokon, de lebutítva erről van szó. Eberek, attól még, hogy egy regényben vannak űrlények, az még nem fantasy! Esetleg misztikus, a legjobb esetben is. Az Obession az egy misztikus-erotikus regény, szó sincs róla, hogy ez fantasy lenne! Van benne fiktív elem, de az eléggé eltörpül a temérdek realizmus mellett.
És kérem, ezt egy kiadó csinálta! Olyan emberek, akik ebben dolgoznak, akiknek elviekben érteniük kéne ehhez, és képesnek kéne lenniük arra, hogy megkülönböztessék egymástól a műfajokat.

Borzasztóan felkaptam a vizet, mert egyrészt nagyon szeretem a fantasztikus műveket, másrészt ha valaki szeret olvasni/könyvekkel dolgozik, akkor az tudja már a műfaji meghatározásokat!
Egy kicsit segítenék ezeknek az embereknek, íme, a fantasy fogalma (legalábbis szerintem ennek kellene lennie): Olyan mű, amelynek legalább háromnegyede fiktív, nem evilágban játszódik, különböző humán, esetlegesen inhumánus fajok szerepelnek benne, lehetőség szerint kalandregény, tehát legyen mozgalmas, csatákkal és véres küzdelmekkel tarkított, valamint ne legyen cukormázzal leöntve és vattacukorba forgatva. Az nem elég, ha gyünnek' az ufók aztán jól megmondják a tutit, lerombolnak egy két várost, majd hazamennek. Ha egy regény már fiktív világban játszódik, akkor az már közelít a fantasy felé, de ha abban a regényben, az a fő szál, hogy ki lesz a kiskirályfi asszonya...

75e92e481a8fd552684b8b7768624647.gif_500x228

Ti mit gondoltok? Én vagyok a hülye és egyáltalán nem ez a fantasy fogalma, vagy esetleg egy véleményen vagytok velem? Kommentben, vagy facebookon, de akár e-mailban is megírhatjátok a véleményeteket.

Én Fancsali voltam, és vagyok is, lájkoljatok facebookon, iratkozzatok fel a blogra és a többi közhely. Legyetek rosszak, vagy jók, ahogy akarjátok, de olvasni el ne felejtsetek!

M. J. Arlidge: Ecc pecc | ölsz, vagy halsz

Hellow földiek! Itt a könyvantropológus, a boncasztalon pedig az Ecc Pecc!

m_j_arlidge.jpg

Mindenki szereti a pszichopatákat, főleg én, tehát egyértelmű volt, hogy miért keltette fel ez a könyv az érdeklődésemet. Legnagyobb csalódásomra nem egy gyilkos szemszöget kaptam, de azért megállja. Vér van benne dögivel, a kiváló karakterekben is dúskálunk és persze kellően őrült a hangulat.

covers_348899_1.jpg

Fülszöveg:

Ez ​​él, az meghal.
Más választás nincs.

A lány félholtan jött ki az erdőből.
A története hihetetlen volt. Mégis igaz.
Minden egyes iszonyú szava.

Pár nap múlva előkerül egy másik kétségbeesett megmenekült – lassan összeáll a séma. Az áldozatokat kettesével rabolják el, és szörnyű választás elé állítják őket: ölsz vagy megölnek.

Az életedet vagy az eszedet veszítenéd el inkább?

Helen Grace felügyelő a démonait legyűrve kapaszkodik fel a csúcsra.
A láthatatlan szörny utáni nyomozás során felmerül, hogy a megoldás kulcsa a túlélőknél – a gyilkos eleven névjegyeinél – lehet.

És hiába jár sikerrel, újabb ártatlanok halnak meg…

Szerző: M. J. Arlidge
Cím:
Ecc pecc
Eredeti cím:
Eeny meeny
Kiadó:
Gabo
Eredeti kiadó:
Penguin
Kiadás éve:
2015
Eredeti kiadás éve:
2014
Oldalszám:
396 oldal

Értékelés: 5/4 -Mindenki meghal, vagy megőrül ebben a regényben. És ez tetszik. Már eleve az, hogy kedves főszereplő rendőrnénink is küzd valamicske pszichés problémával, egy hatalmas nagy pacsi az írónőnek. Miss Grace karaktere zseniális és mesteri. Csak imádni lehet ezt a nőt. És a csodás főszereplő mellett ott van még az a jól kidolgozott, különösen, egyedi és érdekfeszítő történet, ahol minden oldalon valaki elveszt 500 ml vért. Csak erős gyomrúaknak!

Szereplők: 5/4 - Jók. Nem mindenki olyan kiemelkedő és szerethető, de melyik regényben nincs ilyen? A főszereplővel és a sorozatgyilkossal teljes mértékig meg vagyok elégedve, ilyenre számítottam. Na, de. Mark okozta a legnagyobb meglepetést. Izgalmas, kicsit sötét múltú átlagember. Semmi extra még is ő lopta be magát leginkább a szívembe. Tökös volt. És végre nem egy "tini fiúcska", aki nem tudja mit akar. Tényleg szükségem volt már egy határozott férfi karakterre a sok... khümmm, nem mondok jelzőket fiúcska mellett.

Borító: 5/5 - Ó TE JÓ ISTEN! Tudom, kicsit fanatikusan imádom a borítókat, na de ez.... tökéletes! És, hogy mennyivel, de mennyivel túlszárnyalja az angol változatot! Vércseppek mindenhol, a cím hatalmas betűkkel kiírva... ez a megtestesült álom. *És Fancsali most hívja a pszichológust*

Az alapötlet nagyon bejövős. Adott nekünk egy kissé zűrös háttértörténettel rendelkező rendőrnő és egy gyilkos, aki a gyakorlatban nem is gyilkos. Zseniális. Kellőképp véres és brutális. A gyilkosságok nincsenek szépítve, nyíltan és konkrétan vannak leírva.És, ahhoz képes, hogy tényleg egy nő írta a könyvet... azta! Semmit nem finomkodott, csak így zsigerből leírta a "valóságot". Arlidge stílusa megrázó és érdekfeszítő. Ez a nő, tényleg tud írni!
Egyedül a fejezetek hosszával voltak problémáim. Túl rövidek lettek, és indokolatlanul. Már épp kezdett volna belendülni a dolog, mikor hirtelen, minden előjel nélkül vége szakadt a fejezetnek. Ez engem csöppet idegesített. Olyan helyeken szakította meg a gondolatot, majd kezdett egy másikat, ahol azt semmi az ég adta világon nem indokolta volna. Enyhén kiakasztó volt, mikor nem tudtam meg, hogy mégis miként végződik a cselekményszál. Mert ugye a következő fejezet még véletlenül sem úgy kezdődött volna, hogy az előző furcsa lezárását megmagyarázta, vagy épp folytatta volna.

Helen Grace, mint főszereplő a toppon van. Izgalmas a múltja, érdekfeszítő a jelenje és kifürkészhetetlen a múltja. Megvannak a maga hibái és a sötét oldala is. Nem tökéletes és ez így van rendjén. Nem egy "tinipicsa", aki majd jól megmondja a magáét, hanem egy felnőtt nő, aki tudja kezelni az indulatait és az érzelmeit, akinek nem az a legnagyobb problémája, hogy melyik kockahasú-üresfejű bájgúnárral veszítse el a szüzességét. És hiába felnőtt, jó beszólásai vannak, jól felvágták a nyelvét, de érett, és nem csupán az indulatai vezérlik minden tettét. Logikusan gondolkodik, a legforróbb helyzetben is higgadt marad, nem picsog, hanem cselekszik. És, ami az egyik legszimpatikusabb benne, hogy meg tudja védeni magát. Nincs szüksége segítségre, egy független nő, és mégis boldogul a világban. Ráadásul nem is akárhogyan. Jó, igazándiból semmi extra nincs a karakterében. Pont olyan, mint a legtöbb krimi rendőrfőnök. De ennek ellenére azért tetszett, mert volt benne némi potenciál és eredetiség.
És a mellékszereplők... ki vannak dolgozva, mindegyik életének van egy olyan kis szelete, melyet el akar rejteni a világ elől, de hiába vannak hibáik, szerethetőek. Az egyik kedvencem Mark volt, aki elvált, gyermekét nem láthatja és minden bánatát alkoholba folytja. Tökéletesen életszerű. Minden stimmel, nem érzi úgy az olvasó, hogy: "ejj, ez de sántít."

Sajnos ugye nem gyilkos-szemszöget kap az olvasó, és maga a gyilkos nem is szerepel sokat, csak említésszerűen. A gyilkos kiléte teljesen ismeretlen, egyáltalán nem tudtam kikövetkeztetni, hogy vajon kinek (és miért) állna érdekében, hogy ilyen brutális és kegyetlen gyilkosságokat kövessen el. Aztán a végén robbant a bomba, és leesett az állam. Mindenre számítottam, de erre nem. Nagyon-nagyon jó végkifejlett.

Nekem személy szerint nagyon tetszett a gyilkosságok elkövetésének módja. Nem "hétköznapi". Kellőképp beteg és morbid, ahhoz, hogy ténylegesen elhiggyem, hogy a gyilkosunk márpedig egy pszichopata zseni.
A könyv ugyan krimi besorolást kapott, de inkább pszicho thriller kategóriába sorolnám, mivel a könyv hangulata végig a pattanásig feszült, még akkor is, amikor szinte "semmi" lényeges nem történik. A hangulat rettentő sötét, nyomott és feszült. A regény egyik alappillére a lélektan. Tele van kisebb-nagyobb pszichológiai problémákkal és mérhetetlen fájdalommal és veszteséggel.
Nagyon örülök, hogy a legtöbb kérdést megválaszolta a könyv, ez is arra utal, hogy tényleg foglalkoztak a könyvel, nem csak hasra ütöttek.

A könyvnek nagyon eredeti kezdése van. Egyből egy olyan "lehetetlen" és brutális helyzetbe kerül az olvasó, hogy ha kicsit gyenge az idegzete, akkor már le is tette a könyvet. És szerencsére ezt a tulajdonságát végig megtartotta. Kicsit a borító alapján több horrorra számítottam, de azért így sem volt rossz.
A legnagyobb kivetnivalóm a könyvben a nyomozás hirtelensége volt. Túl gyorsan göngyölítették fel ez ügyet, nem lett annyira részletezve, mint azt akartam, de ez érthető. Elég hosszú regény lett volna, ha minden mozzanatot részletesen lejegyeznek.
Egyébiránt ez egy kiváló fordítás. Tényleg átjött amit az írónő közölni akart.

Szóval, ha szereted a nyomozást, nem igényeled túlzottan, hogy a főszereplő egy világmegváltó tini legyen, nem zavarnak az indokolatlanul rövid fejezetek, érdekel a pszichológia, erős az idegzetedés egy csavaros regényt keresel, ami kikapcsol, akkor azt mondom, hogy ezt olvasd!

*Ui: közben kijavítottak, Arldige PASI! Fancsalika nagyon elnézett valamit :(

megrendelem.png

 

 

 

Én Fancsali voltam, és vagyok is, lájkoljatok facebookon,iratkozzatok fel a blogra és a többi közhely. Legyetek rosszak, vagy jók, ahogy akarjátok, de olvasni el ne felejtsetek! 

Karine Giebel: Csak egy árnyék | ki rejtőzhet a sötétben a hátunk mögött?

Konbanwa minna-san! Itt a könyvantropológus hirdeti az igét!

karine_giebel.jpg

Érezted már úgy, hogy valaki figyel téged? Folyton folyvást... észrevéve minden apró mozzanatot. Nem hagy nyugodni. Az agyadba férkőzik. Eluralkodik rajtad. Érezted már úgy, hogy ellened az egész világ? Hogy senki nem hallja meg a segélyt hívó szavadat? Vagy ha mégis, akkor már késő. Érezted már úgy, hogy nincs remény? Bármit teszel, ő ott lesz. Egy sötét utcasarokban megbújva néz téged. Bámul. Az elevenedbe lát. Éreztél már zsigeri félelmet?

csak_egy_arnyek.jpg

Fülszöveg:

Erősnek ​​hitted magad. Legyőzhetetlennek.
Piedesztálod magasából azt képzelted, irányíthatod a világot.
Manipuláltál – préda leszel.
Uralkodtál – rabszolga leszel.

Normális életet élsz, sőt, inkább irigylésre méltót.
Sikerült elismerést kivívnod, megtalálnod a helyed a világban.
És akkor egy napon…
Egy napon hátrafordulsz, s meglátsz magad mögött egy árnyékot.
Attól a naptól fogva üldöz. Szakadatlanul.
Csak egy árnyék.
Nincs arca, nincs neve. Nincs megfogható indítéka.
Követ az utcán, lekapcsolja mögötted a villanyt, felbontja a postád.
Megfigyel még a legintimebb pillanataidban is.
A rendőröknek hiába szólsz: pszichiáterhez küldenek.
A barátaid furcsa szemmel néznek rád, majd eltávolodnak tőled.
Senki nem ért meg. Senki nem tud, senki nem akar segíteni neked.
Egyedül vagy.
Nem: a félelem folyton veled van.
Ahogy az árnyék is.
Ott van a hátad mögött, az életedben.
Vagy csak a fejedben…?
Mire megérted, már túl késő.

Parancsoltál? Tanulj engedelmességet.
Megvetettél? Tanulj tiszteletet.
Élni akarsz? Halj meg csendben…

Író: Karine Giebel
Cím:
Csak egy árnyék
Eredeti cím:
Juste une ombre
Kiadó:
Könyvmolyképző kiadó
Eredeti kiadó:
Pocket
Kiadási év:
2016
Eredeti kiadási év:
2013
Oldalszám:
600 oldal

Értékelés: 5/5* - 2016-ban talán az egyik kedvencem volt. Megrázott és kellőképp sokkolt is. Csodálatos stílusa van. Teljesen átéreztem a szorongást, a félelmet, azt a jeges rettegést, amit a főszereplő érezhetett. Ahogy az X-faktor zsűrije mondaná, nagyon átjött.

Karakterek: 5/5* - Nem sablonkarakterekről van szó. Ők nem jók és nem is rosszak, csupán emberek. A főszereplő egy kiállhatatlan és törtető nő, aki bárkin képes átgázolni a céljai eléréséért.

Borító: 5/4 - Szép, bár nekem annyira nem nyerte el a tetszésemet. Inkább egy krimi film plakátjának tudnám elképzelni, de határozottan nem rossz.

Szerettem volna, hogy a regény boldogan érjen véget. Kijárt volna a karaktereknek egy boldog élet. De azt is akartam, hogy tragikus vég legyen. Mert ez illett a könyvhöz. Ennek kellett történnie. Ha happy endel zárul a mű, akkor csalódottan teszem, nem fájt volna ennyire a kicsi lélekcuccom, de elkerülhetetlen volt ez a katasztrófa.
Csekély 600 oldal az egész könyv. Soknak hangzik, de olyan, mintha 200 oldal lenne. Az ember olvassa és olvassa és soha nem elég neki, csak még többet és többet akar. Olyan lehengerlő stílusban ír Giebel kisasszony, hogy arra nem találok szavakat. Ha csak rá gondolok, lúdbőrözik a hátam. Sok a rövid, tőmondat, de ez csak még inkább fokozza a feszültséget.

Sok szemszögből íródott a regény. Ez az elején engem kifejezetten idegesített, de aztán sikerült felvennem a fonalat. A kedvenceim természetesen az őrült szemszögéből íródott fejezetek voltak, de azért a zsaru és az áldozat sem volt rossz főszereplő alany. Giebel nagyon jó alapanyaggal dolgozott és sikerült neki a lehető legtöbbet kihoznia ebből. Egy nagyon elcsépelt témát pécézett ki magának. Rengeteg ilyen tévésorozat, film és könyv van, de ez a mű valami új, valami más. Van pár bevált thriller motívum amit itt is fel vélhetünk fedezni, de z legyen a legkevesebb. Nagyrészt egy eredeti és meglehetősen egyedi műről beszélünk.

A zaklató, azaz az árnyék kiléte sokáig titok marad. Én alapvetően gyorsan ki tudom következtetni, hogy ki a bűnös és mik voltak az indítékai. Itt csak sejtéseim voltak, amik ugyan beigazolódtak, de csak megérzés volt. Ha ezt valaki nem lövi el magának, akkor nagyon meg fog lepődni. Hatalmas csavar ez a történetben. Mert egy pillanatig úgy néz ki, hogy minden rendbe jött... de csak egyetlen pillanatig.
Igen, természetesen szerelmi szál is felüti a fejét, de kivételesen nem bántam, hogy ekkora hangsúlyt kap a dolog. Az első szálnak hosszabb ideje van kibontakozni, elég kusza és a végső katasztrófát csak még jobban fokozza. A második szálnak már jóvalta kevesebb idő áll a rendelkezésére, de annál szenvedélyesebb és meghatóbb. Ritkán mondok ilyet, de ez tényleg megható volt. Elkeserítő és borzalmas, de tökéletes. Mesterien kegyetlen az olvasó számára.

Volt egy mellékszereplő, a zsaru, aki a főszereplő nőnek próbált segíteni. Akinek meghalt a felesége, aki egy társát a "kórházba küldte", aki csak viszont akarja látni a szerelmét, de közben élni is akar. Ő volt a kedvenc, a legjobb, a csúcs számomra. A legrétegeltebb karakter ebben a könyvben. Ameddig élt a neje, addig egy életvidám férfi volt, tudott nevetné, akkor még élt. Aztán egy ponton megszűnt önmaga lenni. Mert lényének egy darabja távozott az életéből. Mélabús és depressziós lett. Ennek ellenére segített a mi kis bajbajutott hölgyünknek. Fontos akart lenni valaki számára. És az is lett. De semmi jó nem tart örökké. Jött a vége a műnek és bekövetkezett, amitől nagyon féltem.

Nagyon örülök, hogy elolvashattam ezt a regényt. Nem volt sablonos, nem volt egy percre sem unalmas, érdekes személyiségekkel rendelkezett, pörgős volt, fájdalmas volt, érzelemdús volt, de mindenek előtt kegyetlen és igaz volt. Mondjon bárki bármit, ez akár egy megtörtént eset is lehetett volna. A rendőrség tehetetlen volt, a barátok elfordultak az áldozattól, az addig szinte tökéletesnek nevezhető élete gajra ment. Az olvasó, miután leteszi a könyvet nem tud többé hinni, sem a szerelemben, sem a barátokban, sem az életben. A mű tökéletesen rávilágít, milyen törékeny is az emberi élet. Mert hiába vannak körülöttünk emberek, igazán csak önmagunkra számíthatunk, ha jön a katarzis.

sado.jpg

A Könyvmolyképző egy ideje nálam hanyatlásnak indult. Egyre több unalmas és sablonos regényt adtak ki, volt nekik egy-két jó húzásuk, de nagyrészt közhelyeket adtak ki.. Aztán jött ez. Új pöttyösként, azaz kristálypöttyösként jelenet meg (ITT olvashatsz róla részletesebben) és nálam tarolt. Kiváló debütálása ez a pöttycsalád legifjabb tagjának.
Úgy gondolom, hogy az idősebb korosztálynak érdemes elolvasni. Nem fantasy, nem sci-fi, semmi természetfeletti nincs benne, csak a meztelen valóság, ami néha ugyan fáj, de megéri. Ezért a könyvért megéri elviselni a lelki fájdalmakat.

megrendelem_1.png

 

 

Én Fancsali voltam, és vagyok is, lájkoljatok facebookon, iratkozzatok fel a blogra és a többi közhely. Legyetek rosszak, vagy jók, ahogy akarjátok, de olvasni el ne felejtsetek!

Tabu: Mi történt a hazai sci-fivel?

Ohayo Gosoimase minna-san! Itt a könyvantropológus, aki megint jól megmondja a magáét!

 tabu_1_2_1.jpg

 Mindig is érdekelt, hogy vajon mi történhetett, hogy ennyire megfogyatkozott a magyar sci-fi regények száma. Hiszen ez az egyik legjobb műfaj és szerintem még kereslet is lenne rá.
A. M. Aranth Oculus című regénye az, ami a közelmúltban megjelent és igazi sci-fi volt, ráadásul magyar is. Előtte-utána nem nagyon voltak ilyen megjelenések, talán On Sai könyveit tudnám még említeni, de ezeken kívül nem tudok más példát hozni, ami nagyon sajnálatos. De mi lehet az oka, hogy ennyire megfogyatkozott a sci-fi regények száma kis hazánkban?

scifi-animated-gif-1.gif_418x209

Határozottan az egyik kedvenc műfajom a science fiction, ezért hatalmas csalódás számomra, hogy egyre kevesebb ilyen megjelenés van. És az még hagyján, hogy a hazai, de a nemzetközi könyvpiacon is. Furcsa, mert az ilyen jellegű filmekre (lásd Star Wars) rettentő nagy az igény, és a legtöbben kedvelik is őket. Tudom én, hogy azért könyvben nehezebb megírni, mivel elég nehéz leírást adni mondjuk egy csatahajóról, de koránt sem lehetetlen.

scifi-animated-gif-2.gif_500x256

Az egyik vezető ok (szerintem), hogy eléggé "megerősödött" a YA kategória és sokan (szinte) csak ebben a műfajban olvasnak. Ez egy elég átfedő műfaj, ezen belül is lehetne sci-fiket írni, de mégsem teszik. Sokakat jobban érdekel a fantasy (amit egyébként én is imádok), a romantikus, mert véleményem szerint, ezeket könnyebben be lehet fogadni. Könnyebb őket elképzelni.
A másik ok (még mindig szerintem), hogy megjelentek a disztópikus művek. Én ezeket is kedvelem, de azért a science fictionnal nem érnek fel. Hiába tartalmaz nyomokban sci-fire utaló töredékeket, mégsem ugyanaz. Egy disztópiát sokkal egyszerűbb megírni. Egy egyszerű "egyenlettel" leírható, miről is szólnak: Jövőben játszódó katarzis + túlélő fiatalok = disztópia. A legtöbb sci-fi is a jövőben játszódik és van benne valamilyen szinten "katarzis", még ha az csak egy adott szereplő szemszögéből az. Tehát a disztópiának valamilyen szinten sci-fi alapja van, DE nem olyan tudományos és inkább csak a fiatalabb korosztályt célozza meg (általában).

sci-fi-32.jpg

Nekem hiányoznak azok a jó velős sci-fik. Ahol agyba-főbe robbantak a hajók és lőtték egymást a különböző humánus és inhumánus fajok. Ez így elég sarkalatos, de nagyon lebutítva erről van szó. Oda vagyok az ilyen regényekért. A legtöbben van tudomány, lélektan, karakterfejlődés, csillagászat, akció, és még lehetne sorolni. Nagyon összetett művek ezek (persze itt is akadnak kivételek), nehéz egy ilyet megírni, nem is sok író vág neki, de ha egy jó író belekezd egy ilyenbe, akkor az egy isteni regény lesz. Ezért szeretném, ha újra fellendülne az irodalmi műveknek ez az ágazata, és újra nagy sikere lenne a scien fictionnak Magyarországon. Szóval, sci-fisták előre, és váltsuk meg a világot, hozzuk vissza a dicső sci-fi korszakot! :)

Én Fancsali voltam, és vagyok is, lájkoljatok facebookon,iratkozzatok fel a blogra és a többi közhely. Legyetek rosszak, vagy jók, ahogy akarjátok, de olvasni el ne felejtsetek! 

Halloween Book Tag | egyszer megölöm az összes taget...

Hellow! Itt a könyvantropológus, aki ismét tagel!

halloween.jpg

Ahogy idősödik az ember, úgy kezd el egyre több dolgot utálni. Hát én egy blogos év elteltével nagyon, de nagyon meggyűlöltem a tageket. Rá kellett ébrednem, hogy nem igazán szeretek hülye kérdésekre válaszolni, de Lexa, az One More Page blog bloggere kihívott, és nagy gonoszság lett volna visszautasítani. Így kerültem ebbe a slamasztikába. Az ő válaszait ITT találjátok.

gif-tokyo-ghoul-juuzou-suzuya-otaku-Favim.com-4121896.gif_500x277

 

1. Faragott tök
Milyen könyvet faragnál töklámpásnak?

Kedves ismeretlen, aki ezt a kérdést írta. Csak úgy közlöm veled, hogy egy TÖKBŐL NEM LEHET könyvet kifaragni. De ha már muszáj válaszolnom, akkor kicsit átértelmezem a kérdést. A Bukott angyalok városát szívesen átfarigcsálnám töklámpássá, mivel nagyon-nagyon utáltam. Nem sajnálnám, ha gyertyát kellene benne gyújtanom, sőt!

2, Csokit vagy csínt!
Melyik szereplővel indulnál édességbeszerzési körútra?

Hümm... azt hiszem Skandar Graun, a koszos-büdös félvér ork lenne a megfelelő választás. Egy: mindenki megdicsérné, milyen szép jelmeze van. Kettő: őneki aztán biztos nem kellene a csokim.

3, Édes kukorica
Melyik könyv marad számodra mindig ugyan olyan édes?

Dan Wells: Nem vagyok sorozatgyilkos. Most magyarázzam? Oké. Hát mennyire cuki már, ahogy egy mutánsdémonizé mindenkit halomra gyilkok? Meg kell zabálni a kis drágát! (És tudjátok mi durva? Hogy a "mutánsdémonizét" nem húzta alá az automatikus javítás!)

4, Szellemek
Melyik szereplőt látogatnád meg szellemként?

Claryt a Végzet ereklyéi sorozatból. Gyűlöltem. Ezért nem egy kis "barátságos" kopogószellemként látogatnám meg, dehogy! Sokkal inkább lennék egy gyilkos szellem, aki... nem ecsetelném, hogy mit tennék az "imádott" Clarymmel. A fantáziátokra bízom.

5, Jelmezbe bújni
Melyik szereplő bőrébe bújnál egy napra?

Konkrétan senki nem jut eszembe, de biztos, hogy valami pénzes és befolyásos ember lennék. És akkor eldorbézolnám minden vagyonát és még börtönbe is kerülne miattam, elvesztené minden befolyását... röviden: jót mulatnék a pénzén és jól kicsesznék vele.

6, Varászlók és boszorkányok
Melyik a kedvenc pillanatod a Harry Potter-ből?

Tényleg? Nem unja még senki, hogy minden hol Harry meg Potter? De jó... a kedvenc pillanatom, amikor Harry halálra rémül a dementoroktól. Talált, süllyedt. Nem szeretem Harryt. A könyvek jók, de Harry... inkább nem is mondok semmit.

7, Vér és erőszak
Melyik könyv volt olyan ijesztő, hogy le kellett tenned közben, hogy szünetet tarts?

Sajnálom, de mindenkit ki kell, hogy ábrándítsak. Soha nem féltem még könyvön. Volt, hogy kicsit meglepődtem, vagy borzongtam, de azért sose mentem át Scooby Doo-ba.

8, Rémtörténetek zseblámpával
Melyik könyves szereplő tudná a legrémisztőbb sztorit elmesélni?

Sátán. Ez egyszerűen nem kérdés. Sok könyvben feltűnik, és... hát mégis csak ő A sátán! A Pokol feje. Nem hiszem, hogy pónikról meg virágos rétekről mesélne.

9, Kísértetház
Egy könyv, aminek a gondolatától is szabadulni akarnál

Szívzűrterápia strébereknek. Utálom. Bár sose vettem volna kézhez. Bugyuta, unalmas, kiszámítható, sablonregény. Ennyit erről.

10, Halloween parti a haverokka
Avagy kik szórakozzanak még a tag kitöltésével

Na... kit is kéne megszívatni... Hümm... jelenleg senkit nem utálok (csak a világot :D), de akkor ha kötelező, akkor én Zsófit és Beát, Abraham Lincolnt, Andy Blaccek, a Tankcsapda teljes személyzetét, az annai Magyar Munkáspárt vezetőit, Sztálint, a szomszéd Balogh nagymamát, valamint a mélységesen tisztelt Transformerseket hívnám ki.

Én Fancsali voltam, és vagyok is, lájkoljatok facebookon, iratkozzatok fel a blogra és a többi közhely. Legyetek rosszak, vagy jók, ahogy akarjátok, de olvasni el ne felejtsetek! 

Tabu: Amikor a nő fantasyt ír

Üdv tisztelt földim! Itt a könyvantropológus manifesztál!

tabu_1_2_2.jpg

Az elején szögezzük le, hogy egyáltalán nem vagyok antifeminista, és jómagam is a női nem táborát erősítem, tehát ez NEM egy pocskondiázós, leszólós és gyűlölködős poszt lesz, mielőtt a címből bárki ezt szűrné le. Csupán reális rávilágítást szeretnék adni a témáról. A bejegyzés a saját, szuverén véleményemet tükrözi, szó sincs arról, hogy úgy lenne minden, ahogy én leírom, szóval, ha esetleg van ellenvéleményed én nagyon szívesen meghallgatom és kulturált keretek között még "vitatkozhatnánk" is. Na, ezután a kis kitérő után jöjjön a poszt érdemi része.

Egyre kevesebb igazán jó nő íróval találkozom a sci-fi, a fantasy, a horror és egyéb keményebb műfajok terén. Elgondolkodtam, hogy vajon mi okból alakulhatott ez így. A válasz egyszerű: a nők érzelgősebbek. Jó, azért nem ennyire egyszerű a dolog. A nők a természetüknél fogva érzékenyebbek, gondoskodóbbak, érzelmesebbek és ez a könyveiken is meglátszik. Egy sci-fiben, vagy fantasyben azért nem lehet kihagyni, hogy legalább egy karakter meg ne haljon, nem lehet kihagyni a kicsit mocskosabb beszédet és még lehetne sorolni. Sok hölgy író nem tud az ilyennel azonosulni, és ezért van (szerintem) kevés olyan írónő, aki kemény műfajban írna. Tiszteletem a kivételnek.

Most, hogy tisztáztuk, miért vannak kevesen ezek a hölgyek, beszéljünk kicsit arról, hogy azon kevesek mégis milyen minőségben írnak.
Mint minden, ez is eléggé megoszlik. Vannak jók, és vannak... hát... kevésbé jók. Léteznek olyan regények, amik tényleg elég durván és ridegen közlik azt, amit közölniük kell, de akadnak olyanok is, amik kicsit elhajlanak az eredeti témától és egy egészen más irányt vesznek fel. Ez azért lehetséges, mert az adott írónő, nem feltétlenül mer, vagy tud olyan agresszív dolgokat közölni, ezért tudat alatt ugyan, de jobban fókuszál egy másik szálra. Ezért olyan gyakori, hogy sokan romanikus-fantasykat írnak. Így nem muszáj csak a morózusabb jelenetekre koncentrálni, kicsit lehet vinni valami rózsaszínt az egészbe. És ez az oka annak, hogy sok fiatal olvasó azt állítja, hogy ő imádja a fantasyt, pedig valójában még nem is olvasott. (Jó, tudom, ezekben a romantikus fantasykban is sok értékelhető elem van, de azért sok esetben a romantikus és a rózsaszín köd elnyomja a fantasztikumot)

Mutatok pár példát:

Sarah J. Maas: Üvegtrón - Van benne fantáziaelem, egy másik világban játszódik, de ezen kívül semmi különleges. Ugyan a romantika nem nyomja el teljesen a fő szálat, de érezhetően jelentős szerepe van.

Cassandra Clare: Végzet ereklyéi sorozat - Még ez is fantasynak van beállítva, pedig ez már a mi világunkban játszódik és annyi extra van benne, hogy elég sok démon és boszorkány és hasonlók szereplenek benne. Itt azért már elég drasztikusan elveszi a szerelem a fantasztikumtól a figyelmet, sokkalta több nyálas és érzelgősebb jelenet. Nagyon "lazán", sőt, egyenesen egyszerűen írja le a harcokat, melyeknek sokkal véresebbnek és brutálisabbnak kellett volna lenniük.

Ann Aguirre: Menedék - Egy kemény disztópia, zombik mindenhol és láss csodát, a szerelem még itt is felüti a fejét. Természetesen az első kötetben elég minimális, de a másodikban már jóvalta több kerül bele, ennek ellenére azért ennél a regénynél már sokkal több a harci jelenet.

Még sorolhatnám a végtelenségig a temérdek YA regényt, ahol a fantasy/sci-fi/akármi mellett elég jelentős szereppel bír az érzelgősség is.

Sok női író van, akinek szeretem a műveit, de én úgy vélem, ha sci-firől, fantasyról, disztópiáról, stb.-ről van szó, akkor a legtöbb jó könyvet a férfiaknak köszönhetjük. De mivel én is nőből lennék, szeretnék pár olyan írónőt bemutatni, akik vannak olyan kemények, mint a pasik, sőt, még "tökösebbek" is.

Gaura Ágnes
J. Goldenlane
Vivien Holloway
Agatha ChristiRichelle Mead

Én Fancsali voltam, és vagyok is, lájkoljatok facebookon,iratkozzatok fel a blogra és a többi közhely. Legyetek rosszak, vagy jók, ahogy akarjátok, de olvasni el ne felejtsetek! 

Hannah Kent: Rekviem egy gyilkos asszonyért | intolerancia, halálbüntetés, igazság

Ohayo Minna-san! Koko bukku-jinruigakusha yo! ^^

projektfoto.png

A Rekviem egy gyilkos asszonyért egy olyan könyv, amely még olvasás után is sokáig az emberrel marad. Beférkőzik a kis agylebenyünkbe és nem hagy aludni. Ott motoszkál és fel-felbukkan a legváratlanabb pillanatokban. Fantasztikus regény. (annak ellenére, hogy semmi misztikum nincs benne)

covers_416257.jpg

Fülszöveg:

Izland rideg északi partvidékén járunk, 1829-ben.
Agnes Magnúsdóttir megöli a szeretőjét, ezért halálra ítélik és a kivégzésig egy család gondjaira bízzák. Lelkészt is rendelnek mellé, hogy feloldozza bűnei alól.
Az elítélt lassan megnyílik a tisztelendőnek, elmeséli neki az életét és a gyilkosság előzményeit. Egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy semmi sem az, aminek látszik, de az idő vészesen fogy – közeleg a tél, és vele a kivégzés napja.
Egyedül Agnes tudhatja a teljes igazságot. Ez az ő története.

Író: Hannah Kent
Cím:
Rekviem egy gyilkos asszonyért
Eredeti cím:
Burial Rites
Kiadó:
Könyvmolyképző kiadó
Eredeti kiadó:
Picador
Kiadási év:
2016
Eredeti kiadási év:
2013
Oldalszám:
400 oldal

Értékelés: 5/5* - Határozottan a kedvenc regényeim egyike közé tudom sorolni. Először féltem tőle, mert kicsit tartottam a műfajától, de aztán beadtam a derekam és láss csodát! Az egész művet egy olyan hangulat lengi körbe, amit nehéz leírni. Egyszerűen olyan izlandi az egész. Különösen tetszettek a "tájleírások", amik nem voltak hosszúak, de tökéletesen elkapták az adott pillanatot. A karakterek mélyen rétegeltek, akárcsak a történet. Ez egy jól megírt könyv, nagyon örülök, ha itthon is megjelent és nem csak a külföldiek élvezhetik az olvasását. Különösen tetszik, hogy igaz történet alapján íródott.

Karakterek: 5/5* - Ennyire még női karaktert nem tudtam kedvelni. Általában a hölgyeket hasznavehetetlen és hisztis ....-ként ábrázolják, de nem ebben a könyvben! Egy erős női karakter, aki bármely lánynak/nőnek lazán lehetne a példaképe. Agnes olyan értékeket képvisel, amik nélkülözhetetlenek minden ember számára. És nem csak ő ilyen fantasztikus. Margrét - annak a családnak az "úrnője", akik "befogadták" Agnest - egy csodálatos szereplő. Védi a gyerekeit, a férjét és magát, de egyre inkább megkedveli a gyilkos nőt, akit el kell tűrniük az otthonukban. Drasztikus, de kellőképp hatásos az ő karakterfejlődése.

Borító: 5/5 - Szép és eredeti, bár nekem túl világos. Az a világoskék háttér túl vakító, ha valami mélyebb árnyalatú kéket választottak volna, nekem jobban elnyerte volna a tetszésemet, de azért így sem rossz. Az a női fej a tollban meg zseniális! Ilyen egy tökéletes szimbolika!

Mi az igazság? Ki a gyilkos? Ezek a kérdések motoszkálnak az ember fejében, miközben a regényt olvassa. És bizony csak az utolsó oldalakon kapunk választ. Csodálatosan megírt történet.
Dráma ez a javából, mit ide lélektan, ez túlmutat azon! A történet valóságos. Valóságosak a szereplők, a helyszínek és az események egy része is. Így még szívbemarkolóbb, még elgondolkoztatóbb és még sokkolóbb az egész. Hiába szeretnénk azt hinni, hogy ez csak egy fikció, nem tudjuk magunkkal elhitetni. Agnes megelevenedik előttünk. Én nem betűket láttam olvasás közben, hanem egy vértől mocskos, fekete hajú és kék szemű, riadt nőt, aki a bárd alatt fekszik. Egy fiatal, ám de bölcs papot, aki csak most kezd ráébredni, milyen zsarnok is az az ország, ahol él, és, hogy mennyire nem tehet semmit. Egy idős asszonyt, aki az életéért küzd, de mindeközben jól tartja magát. Nem a sorok közti üres részt láttam, hanem havat és magas hegycsúcsokat. És zúgó tengert, sirályokat és tanyákat. Szolgákat, gazdákat és gyerekeket láttam. Egy országot láttam. A VÉGE felirat helyett pedig szenvedést és fájdalmat érzékeltem.

A regény elolvasása után megkérdőjeleződik az olvasóban, hogy vajon létezik a szerelem? Vagy csak egy balga álom, amit mindenki a haláláig kerget? És amikor elérjük, pofára ejtenek, mert elmúlnak az érzelmek, csak a megszokás miatt maradunk együtt, mert nem akarunk egyedül élni. Mert félünk, hogy ha elveszítjük a jelenlegit, akkor nem találunk mást és egyedül kell leélnünk az életünk. Agnes (az én értelmezésem szerint) pont ettől félt az egész történet során. Ezért tette azt, amit, mert szerelmes volt és nem akart újrakezdeni.

Az egész mű Izlandon, azon elül is Korsában játszódik egy tanyán, ahová Agnest szállítják a kivégzése előtt pár hónappal. Agnes itt elmeséli Tóti tiszteletesnek élete történetét. Ebből az következik, hogy a könyv két idősíkon fut. A múltban és a jelenben. A múlt fájdalmas emlékekkel nyomja Agnes vállát és régi sebeket tép fel, de a jelen sem jobb. Megveti, gyűlölik és mindenki óva néz rá, minta leprás lenne. Az emberek suttognak mögötte, olyan emberek, akiket korábban talán még ismert is, sőt, talán még kedvelt is.
Agnes a társadalom kirekesztett tagjává válik. Többé senkit nem érdeke a sorsa, csak tűnjön már el az élők sorából. Nem érdekli az embereket, hogy mennyi érték és csodálatra méltó dolog van ebben a nőben. Egy ország mondott felette ítéletet, nem a bíró.

rega.jpg

A főhős - mint már említettem - Agnes Magnúdottir. Halálra ítélték, mert állítólag megölte szerelmét, Natan Ketilssont. A halálraítélt nő magához kéreti Thorvardur Jónsson tiszteletes urat, mivel korábban álmodott róla. A pap elvállalja a feladatot és szinte rendszeresen látogatja a nőt, hogy az bebocsátást nyerjen majd isten országába. Csakhogy Agnes nem hajlandó imádkozni. Ő csak az szeretné, hogy valaki meghallgassa. Tóti bele is megy a játékba. Agnes egyre többet mesél magáról és a múltjáról. Megtudjuk, hogy kinek a lánya és, hogy milyen szörnyű élete volt.
Érdekesnek találom Tóti és Agnes kapcsolatát mivel érezhetően a tisztelendő urat nem csak a kötelesség fűzi a nőhöz, hanem egyéb, gyengéd érzelmek is. Ugyan ez nincs kimondva és a gyakorlatban semmi nem történik közöttük, de Tóti felől fellelhető a vonzalom .

Agnesnek a gyilkosságokban két társa is volt. Fridrik Siggurdson, aki számomra az egyik legellenszenvesebb karakter volt, és Sigga Gudmunsdottir, aki Natan háztartásában a házvezetőnő. Utóbbi kettő eljegyzi egymást, persze nem lepi el a regényt a rózsaszín köd és nem valósulhat meg a házasság, mivel Fridriknek nem csak Siggára fáj a foga, hanem Natan vagyonára is. Ezért Natan, amint tudomást szerez az esetről, megtiltja Siggának a házasságot, mivel csak magának akarja a nőt. Igen. Neki nem csak Agnes kell. Natan egy nőfaló csaló, akinek legnagyobb élvezete, ha az emberekkel játszhat. Kezdetben szédíti Agnes és mindent meg ad neki, de aztán elkezd Sigga felé húzni a szíve.
Tél van. Hó. Fagy. Az emberi elme ilyenkor nem teljesen tiszta. Valaki ölt. És nem csak egy embert. Mindenki Agnesre gyanakszik, de később felmerül Fridrik, majd Sigga neve is. De hármuk közül csak Agnest és Fridriketbüntetik meg ténylegesen is. Sigga esetében enyhítő körülményekre hivatkoznak. Az egész mű egy nagy apokalipszis, egy katarzis. Az izlandi törvényhozói hatalom nem valódi tettest keres, hanem egy szerencsétlent, akire rá lehet kenni a dolgokat. Agnes tökéletes bűnbak. Koholtak egy indítékot, találtak pár félrevezető nyomot és már alá is írták a vezetők a nő halálát. Mesterien van bemutatva az egész.

giphy.gif_500x200

Az Agnest befogadó család tagjai közül Margrétet ismerjük meg jobban. Első látszatra teljes ellentéte Agnesnek, de ha közelebbről vizslatjuk őket, akkor sok hasonlóságot vélhetünk felfedezni. Margrét súlyos tüdőbeteg, de ez nem gátolja abban, hogy jól vezesse a háztartást. Még Agnest is munkába állítja.
Margrét két lánya Lauga és Steina. Az asszony megtiltja nekik, hogy szóba álljanak az elítélttel, de Steina megszegi ezt az utasítást. Egy régi emlék ötlik fel benne. Kedveli Agnest és nem hiszi, hogy ő ölt. Vele ellentétben Lauga egy "gonosz" és alattomos lány. Teljes ellentéte a másiknak. Ő úgy néz Agnesre, mint egy gyilkosra. Az összes pletykát elhiszi. Retteg a gyilkos asszonytól. Megveti és féli egyszerre.
Több szemszögből is megfigyelhetjük, hogyan reagálnak az emberek, ha egy gyilkos kerül a közvetlen közelükbe. Különösen érdekesnek találtam ezt a szálat. Elég tartalmas és gondolatébresztő volt. Sokat töprengtem rajta, hogy, hogy én mégis miként reagálnék egy ilyen helyzetben. Arra döntésre jutottam, hogy teljesen spontán. Lehet, hogy el tudnám fogadni, és olyan lennék, mint Steina, de azt is elképzelhetőnek tartom, hogy teljes mértékig Laugaként viselkedjek.

Új 2016-os kedvencet avattam ezzel a könyvvel. A lelkemig hatolt és megtiporta azt. Úgy érezte, én is ott vagyok Agnessel, én is átélek minden borzalmat, amit ő. A könyv nem kegyelmezett, megforgatta bennem a kést, majd kitépte a szívemet.
Mindenkinek ajánlom olvasásra, legyél akár fiú, akár lány, ezt neked is olvasnod kell! Ezt a regényt kötelező olvasmánnyá kéne tenni!

Én Fancsali voltam, és vagyok is, lájkoljatok facebookon, iratkozzatok fel a blogra és a többi közhely. Legyetek rosszak, vagy jók, ahogy akarjátok, de olvasni el ne felejtsetek!

Animenéző: Nauszika | társadalomkritika, borzalmas jövőkép és mindez gyerekeknek

Hellow! Ismét átvedlettem animeantropológussá, és ezúttal a Nauszikát vagdosom fel!

animenezo_3.jpg

 Voltak idők, amikor még pár animét és animefilmet leszinkronizáltak. És nagy sikerük is volt. Ez az animefilm is ebből a korszakból való. Az 1900-as években készült el a Nauszika - A szél harcosa című mű, mely nagyon jól megmutatja az animék természetét. Egy grafikus "mese", amire mindenki azt hinné, hogy gyerekeknek készült, de a látszat néha csal. Sokkal több rejlik ebben a történetben, mint azt az ember első látásra gondolná. Meg merem kockáztatni, hogy sok felnőtt számára is szórakoztató lehet.

A műfaja egyértelműen sci-fi, de komoly társadalmi problémákat is boncolgat. Egy elég drasztikus jövőképet mutat be, mely nem teljesen egészében fikció. A történet szerint a Föld elpusztul. Mérgező dzsungel nő, ez a Pusztítás tengere. Mindent bekebelez. De ez persze csak a látszat. Az emberek életét nem csak a mérgező erdőség, de a benne lakó óriási gyilkos rovarok is megnehezítik. Ráadásul még egy ősi harcos "szíve" is felbukkan a színen, ami csak tovább fokozza a konfliktusokat a különböző nemzetek között.
Nauszika, a főhősünk, a Szél völgyében nőtt fel. Ő a király egyetlen leánya. Szót ért a rovarokkal és érdekli az őt körülvevő világ. Ő az egyetlen, aki úgy gondolja, a Pusztítás tengere nem feltétlenül hozza el a véget az emberiség számára. Kommunikál a rovarokkal és keresi a gyógyírt az emberek és a világ számára.
Az alapkonfliktus az ősi harcos felbukkanása adja. Egy Pedzsite nevű városban bukkannak rá erre a lényre, de az itt lakók nem sokáig tudhatják maguknak ezt a hatalmas erőt, mert egy harcos királyság, Tolmekia elveszi tőlük. Csakhogy a repülőn, amin a harcost szállították, lezuhant a Szél völgyében. Innentől kezdve az itt élő békés népek is belekeverednek a csatározásokba. Ezt a fegyvert a tolmekok be akarják vetni a Pusztítás tengere és a rovarok ellen. De Neuszika ezt nem hagyja...

nauszika_krit.jpeg

Ahhoz képest, hogy nem egy mai történet, csodálatos grafikája van. Van olyan részletgazdag, mint a mai mesék, de ellenben van stílusa és olyan kellemes hangulatot áraszt. Nagy szépen kidolgozott, különlegesen illusztrált és profin, nem slenderán módon elkészített munka. Döbbenet, hogy már akkor mennyire igényes grafikákat adtak ki a kezük közül. Még a mai mércékkel is üti a szintet. Le a kalappal.
Nagyon szeretem ezt a történetet. Van benne sok-sok potenciál, és minden ki van használva, nincsenek kiaknázatlan lehetőségek. Van benne tartalom, nem feltétlenül gyerekmese, egy felnőtt ember talán még jobban is tudja élvezni. Olyan jövőt mutat be az anime, amit nem akar elképzelni az ember, mert félő, hogy van esély egy ilyen végre. Persze kicsit elrugaszkodott, akárcsak a legtöbb sci-fi, de van benne valami megrendítően valóságos.

A karakterei igazán emberiek. Ott van Nauszika, aki semmi mást nem akar, csak békét és egyensúlyt. De vannak önző és becsvágyó emberek is, viszont ott vannak a "humorzsákok" is, akik az anime fő humorforrásai. Mert minő meglepő, ez is szerepet kapott a sötét és lélekfacsaró hangulat mellett.
Az anime vége egyszerűen attraktív, gyönyörű, impozáns és káprázatos. Soha nem gondoltam volna, hogy ennyire meg fog rendíteni és el fog gondolkodtatni ez a remekmű. Olyan szinten sokkolóan ért véget, hogy közel álltam ahhoz, hogy elmorzsoljak egy-két könnyet.

nauszika_krit_2.jpg

Ha egy jó sci-fire vágysz, és nem ítéled el a rajzolt, meseszerű filmeket, gondolkozni is akarsz, de esetleg fiatalabb testvérrel/gyerekkel/unokatestvérrel szeretnél közös programot, akkor mindenképp érdemes lesz megnézned a Nauszika- A szél hírnöke című animét.
Tele van érzelemmel, szívet facsaró jelenetekkel és sorok közti tartalommal. Mesés és dekoratív kivitelezés, érdekes sztori, specifikus karakterek és mélyreható momentumokkal.

"kék ruhában arany mezőn jár"

Én Fancsali voltam, és vagyok is, lájkoljatok facebookon, iratkozzatok fel a blogra és a többi közhely. Legyetek rosszak, vagy jók, ahogy akarjátok, de olvasni el ne felejtsetek! 

Tetszett a bejegyzés? Kövesd a blogot!

blog.hu